Ez most itt nagyon indulatos lesz. Ha szavakban talán nem is kellőképpen... És igen, legyen ez demagóg, politikailag is motivált, vállalom.
„Nevem Danku Zsolt, születtem Debrecenben, 2006. június 16-án. Én születésem óta vagyok beteg, háromhetesen már újra kellett az orvosoknak éleszteniük, és ez hat hetes koromban is megismétlődött. Bécsbe kellett 15 hónapos koromban utazni. Megállapították, hogy hiányzik a hasfalhártyám, amely a belső szerveimet tartaná. Amikor állapotom engedi, rendszeresen járok a helyi általános iskolába. Tanulmányi eredményem nagyon jó. Németországba kellene mennem gyógykezelésre. Szüleim mindent megtesznek a felépülésemért. Már egy műtét utáni hazajövetelhez készen áll a steril szobám. Nagyon szeretnék meggyógyulni, játszani testvéremmel, társaimmal!!!” - írja egy lassan tízéves kisfiú a neten.
7 millió forintra lenne szükség a beavatkozáshoz, amit a családbarát magyar állam nem akar, a civilek meg még nem tudták összeadni. Alig kétmillió gyűlt össze, pedig Zsoltit a média is felkarolta.
A fenébe! Miért kell a csak külföldön elvégezhető operációra gyűjteni?! Hol a TB, a szolidaritás? És igen, ahol stadionokra telik, miért nem adathat meg egy beteg gyermeknek, hogy abban majd játszhasson.
Hol a társadalmi szerepvállalás a multiktól? A Telekomnak például éppen most szabadult fel egy rakás pénze Ákostól. Vajnának ez egy adózatlan haveri vacsora ára. Habonynak egy fél ibizai dőzs.
A kormány tényleg arra épít, hogy a szegények majd a sorstársaik pénzéből oldanak meg mindent?
Zsoltinak gyorsan fogynak a napjai, történjék hát valami, azt a nyomorult keservit!
