NGM;NAV;Gattyán György;Docler-csoport;

- A NAV alulmaradt Gattyánnal szemben

Megvannak az adóhivatal új vezetői. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló legutóbbi törvénymódosítás nyomán az adóhivatal megszűnik önálló hivatalként működni, és betagozódik a Nemzetgazdasági Minisztériumba és mint várható volt teljesen lecserélődik a vezetősége is. Eddig csak az volt ismert, hogy az adóhivatalt államtitkárként biztosan Tállai András fogja vezetni és a hivatalon belül napi munkát négy helyettes államtitkár irányítja majd, és lesz egy főigazgató.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tegnap megnevezte az új vezetőket. Tamásné Czinege Csilla az adószakmai ügyekért fog felelni. Ő most középvezető az egyik legfontosabb poszton: a Közép-magyarországi Regionális Főigazgatóság feje. mint emlékezetes az ő feljelentése nyomán tartottak házkutatást a NAV-botrányt kirobbantó Horváth András lakásán. Molnár Tamás a vámszakmai és a nemzetközi ügyekért fog felelni. Ő szintén regionális igazgató, a Közép-dunántúli Regionális Főigazgatóság vezetője. Szeleczki Zsuzsanna Judit a hatósági és a felügyeleti ügyekért és Sors László a bűnüldözési és a nyomozóhatósági feladatok ellátásáért felelős helyettes-államtitkári posztot tölti majd be. Sors az egyetlen, aki korábban is ezt a pozíciót töltötte be. A NAV Központi Irányítás főigazgatói posztjára Marsi Márta Erzsébetet nevezik ki, akit Szeleczkivel együtt Tállai emberének tartanak, hiszen az elmúlt hetekben tanácsadóként megjelentek a NAV Központi Hivatalában – írja a HVG.

Az új vezetőket egy "rossz" hír fogadta: Európai Bíróság tegnapi döntése értelmében nem csalt adót Gattyán György, a magyar szexmilliárdos. Ezért a NAV-nak meg kell szüntetnie a Docler-csoport - és Gattyán - vagyonának zárolását. Egy korábbi híradás szerint az áfa és más adók meg nem fizetése miatt zárolt összeg 21,2 milliárd forint volt, ám a bíróság ítélete szerint már meghaladja a 22 milliárdot. Az adóhatóság és milliárdos között amiatt volt vita és per, hogy a livejasmin.com weboldalhoz kapcsolódó know-how hasznosításával összefüggésben egy portugál céggel kötött licencszerződés célja az adóelkerülés volt-e vagy sem. Az Európai Bíróság nem találta megalapozottnak a NAV vádjait.

Magyarország nem lesz a Federal Reserve (FED) kamatemelésének vesztese, de a változás, természetesen, hatni fog - így reagált az amerikai szövetségi jegybank szerepét betöltő bank irányadó kamatának 0,25 százalékpontos emelésére Varga Mihály. A dollár kamatemelése a jövő év folyamán biztosan negatívan hat a magyar tőkepiacra.