Az elhúzódó vita kapcsán érdemes felidézni, hogy a II. világháború előtti korszakban is voltak tisztességes emberek. dr. Lázár Andor - aki 1932-től 1938-ig igazságügyi miniszter volt - az első zsidótörvény előkészületei kapcsán, 1938 márciusában konfrontálódott Darányi Kálmán miniszterelnökkel, valamint Hóman Bálinttal is, akihez pedig korábban régi barátság fűzte. Lázár ugyanis mindig a konzervatív, polgári jogállami elveket képviselte. Nem tudta azonban érvényre juttatni álláspontját, miszerint a tervezett zsidótörvény ellentétes a hagyományos konzervatív-liberális jogelvekkel, a polgári jogegyenlőséggel. Mivel pedig véleményét nem volt hajlandó megváltoztatni, s így nevét adni a törvénytervezethez, benyújtotta lemondását, amit a miniszterelnök és a kormányzó is elfogadott.
Tanulságosak lehetnek Bibó István 1947-ben papírra vetett gondolatai: „Ebben a helyzetben egyet lehet csinálni, megállapítani és elvállalni a felelősség ránk eső részét. …Szükséges, hogy mindenki megcsinálja magának ezt a mérleget, s a hangsúlyt ne arra helyezze, hogy mik az érdemei vagy a mentségei, s ezek hogyan egyenlítik ki a vétkeit vagy mulasztásait, hanem egyszerűen csak arra, hogy mi mindenért felelős, vagy mi mindennek a felelősségében részes. Így talán utóbb mégis kialakul egy tisztább, bátrabb és a felelősséggel inkább szembenéző együttes nemzeti számvetés is.” Ezeket a mértékadó gondolatokat a jelek szerint napjaink Magyarországán sokan nem tartják követendőnek. A szoborállítás terve ezt bizonyítja. Pedig hivatalosan senki sem állt ki Hóman Bálint mellett, sőt.
Nyílt levélben fordultam Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármesterhez és Trócsányi László igazságügyi miniszterhez a tervezett szoborállítás ügyében. Ezt a levelet a Népszava augusztus 8-án közölte. A nyílt levél másolatát eljuttattam az ország vezető személyiségeihez és válaszokat is kaptam.
Áder János köztársasági elnök válaszát dr. Gróh Gáspár igazgató tolmácsolta. Köszönettel nyugtázta soraimat és megállapította, hogy "alapos történeti elemzéssel" bizonyítottam a szoborállítás javaslatának képtelenségét, elsietettségét. Azt is írta, az okkal nagy vihart kavart ötlet megvalósítása, azóta szerencsére lekerült a napirendről. Innen szó szerint idézem: "Levelét olvasva, és megelőzően magát a történetet a sajtón keresztül, úgy gondolom, hogy miután a javaslattevők utóbb alaposabban megismerték pályaképét, maguk is belátták, hogy az okkal elismert történészi teljesítményhez nem társult méltó politikai éleslátás. De nem társult hozzá annyi emberség sem, amely indokolná az utókor mindenre kiterjedő elismerését, ami egy szoborállítás természetes előfeltétele."
Trócsányi László igazságügyi miniszter augusztus 13-án a Magyar Távirati Irodának úgy nyilatkozott, hogy teljes mértékben osztja Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások miniszterének véleményét, ő sem ért egyet azzal, hogy Hóman Bálintnak szobrot kellene állítani. „Mint azt korábban is nyilatkoztam, a szoborállítás pénzügyi támogatásáról nem hoztam volna pozitív döntést.” Lázár János ugyanaznap közölte, hogy a kormány nem kezdeményezte a rehabilitációt, sem a szoborállítást, és a Magyar Tudományos Akadémiához sem fordult állásfoglalásért.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke október elején megbeszélést folytatott Cser-Palkovics Andrással a Székesfehérvárra tervezett Hóman Bálint szobor kapcsán. A polgármester azt mondta, hogy sem ő, sem az önkormányzat nincs döntési helyzetben, hiszen a szobrot nem ők, hanem egy minisztérium finanszírozza, létesítését nem az önkormányzat, hanem egy alapítvány intézi, illetve a szobornak kijelölt helyszín sem önkormányzati, hanem állami tulajdonú ingatlan.
Hóman Bálintot 1945. július 20-án, tehát több mint fél évvel az 1946. március 2-i népbírósági ítélet előtt zárták ki az akadémia rendes tagjai közül. A Magyar Tudományos Akadémia Jogi és Igazgatási Főosztálya - a rendelkezésre álló eredeti dokumentumok alapján - a kizárást megalapozottnak és törvényszerűnek minősítette. Hóman Bálintot az 1945 előtt megválasztott akadémikusok zárták ki. A kizárás indoklásában nem Hóman Bálint tudományos munkásságát kifogásolták akadémikustársai. Az elfogadott javaslat megállapította: „Hóman Bálint a nemzeti-szocializmusnak Németországban történt uralomra jutása után szállás-csinálója volt hazánkban a horogkeresztes eszméknek, s hosszú vallás- és közoktatásügyi minisztersége alatt az ország szellemi életét minden erejével a német érdekek szolgálatába törekedett állítani. Ezáltal egyik legfőbb okozója lett az országot ért történelmi katasztrófának.”
Lovász László akadémikus, az MTA elnöke levélben tájékoztatta Michael Newmant, a Zsidó Menekültekért Alapítvány elnökét, hogy a Magyar Tudományos Akadémia álláspontja Hóman Bálinttal kapcsolatba az elmúlt 70 évben nem változott. Megerősítette azt is, hogy a tudós társaság napjainkban sem gondolkozik Hóman Bálint rehabilitálásán. Indoklásul megemlítette, hogy miután az MTA általános Közgyűlése zárta őt ki, csak ez a szervezet rehabilitálhatná. "Mint az MTA elnöke kijelentem, hogy nem áll szándékomban erre vonatkozó javaslatot tenni a Közgyűlésnek" - írta Lovász László.
Ha pedig mindez nem lenne elég, felháborító a szobor tervezett helyének kiválasztása is. Arról a Bartók Béláról elnevezett téren akarják felállítani, aki 1940-ben tiltakozásul hagyta el Magyarországot, mert nem értett egyet a Horthy-rendszer embertelen politikájával. A téren egyébként már áll egy szobor: Kornis Gyula konzervatív keresztény tudós és politikusé. Ő szemben állt a szélsőséges faji alapú törekvésekkel, ellenezte a diktatúrák minden formáját. 1944-ben a német megszállás után három hétig a Gestapo fogságában volt. Bizonyosan nem örülne Hóman Bálint szomszédságának.
Hóman Bálint is meghatározó szerepet játszott ugyanis abban, hogy magyar állampolgárok milliói, zsidók, katonák, hadifoglyok, civilek ártatlanul és oktalanul pusztultak el a II. világháborúban. Hóman Bálint bűnös. Rehabilitációja, szobrának felállítása az áldozatok meggyalázását jelenti.
