Újsághír: VI. Fülöp spanyol király tiszteletét fejezte ki az Ibériai-félszigetről több mint 500 éve elűzött szefárd zsidók leszármazottainak. Mennyire hiányoztatok! - fogalmazott beszédében a spanyol uralkodó, hangsúlyozva, hogy Spanyolország még nem felejtette el mindazt a tehetséget, amellyel a szefárd zsidók évszázadokon át hozzátettek fejlődéséhez.
Amikor a keresztény katonai erők kiszorították Hispániából az arabokat, ennek a harcnak a mellékágaként kegyetlen antiszemitizmus lángolt fel. A győzelem történelmi pillanatában Spanyolország trónjára egy mentálisan súlyosan terhelt házaspár került (Izabella és Ferdinánd), akik engedtek a főinkvizítor, Tomaso Torquemada agitációjának és politikai nyomásának. Torquemada több, mint 97 ezer zsidót elítéltetett, tízezret nyilvános népünnepélyek, az autodafék keretében megégettetett és százezreket kiűzött Spanyolországból. Torquemada fanatikus volt, a kereszténységet nem a szeretet, hanem a gyűlölet vallásaként értelmezte.
A zsidók közül sokan áttértek. Látványosan megszegték a hitéleti szabályokat, szombaton kocsiba ültek, nyilvánosan étkeztek és sertéshúst is ettek, vasárnaponként templomba jártak és hatalmas összegeket adományoztak az egyháznak – hiába. A felizgatott csőcselék úton-útfélen megtámadta és leöntötte őket szennyvízzel, hogy biztosan meg legyenek keresztelve, botokkal ütlegelték őket és sokakat agyonvertek közülük. Az inkvizíció pedig a sarkukban volt, figyelték minden mozdulatukat, hátha találnak valami bizonyítékot arra, hogy titokban gyakorolják a hivatalosan elhagyott vallásukat. Ahogy lenni szokott, persze hogy találtak bizonyítékot, ha pedig nem találtak, akkor kreáltak.
Az autodafék (a „hit cselekedete”) során megégetett tízezrek, illetve az összevissza-vert, megalázott, kifosztott, világgá űzött és útközben legyilkolt szerencsétlen százezrek évszázadok óta Hispánia értelmiségét alkották. Ha volt gazdasági fellendülés, jogállami kibontakozás, az jórészt nekik volt köszönhető.
Miért nem omlott össze a spanyol királyság amiatt, hogy népességének a legértékesebb részét legyilkoltatta és világgá űzette az őrült király és az őrült királyné? Ez a történelem fintora. Egy (valószínűleg zsidó származású) tengerész, akit úgy hívtak, Kolumbusz Kristóf, nemcsak felfedezte Amerikát, hanem, hogy úgy mondjam: megütötte az elmebeteg királyi pár számára a lottó ötöst is. Annyi aranyat fennállásának évszázadai alatt összesen nem termelt Európa fő aranybányája, a Magyar Királyság, mint amennyi a spanyol gályák rakományaként ekkor Európába bezúdult. Ez a mérhetetlen vagyon tönkre is tette Spanyolországot. Miért? Mert a királynak nem kellett összehívnia a rendi országgyűlést, hogy adókat szavaztasson meg. Nem kellett engedményeket tennie a városi polgárságnak, hogy azok megfinanszírozzák az állam működését. Senkire nem kellett tekintettel lennie, mert több pénze volt, mint korábban bárkinek a világon. Nem kellett számolnia tettei következményeivel, követhette fanatikus téveszméit.
És a fanatikus téveszméktől vezetve kiűzette a zsidókat. És a Spanyol Királyság tönkrement.
Az addigi világtörténelem legnagyobb birodalma, amelyben soha nem ment le a nap, egy történelmi pillanat alatt jelentéktelenné vált, viszont a kis Hollandia, amelyik befogadta a zsidókat, meggazdagodott, és a világ egyik legjobban élhető országa lett és az is maradt a mai napig. Nemcsak azért vált a szabadság és a jólét országává, mert befogadta a zsidókat, hanem azért fogadta be őket, mert liberális gondolkodású volt. Ez a liberális szemlélet segítette hozzá, hogy a polgárosodás terén (és a gyarmatosításban) meg tudja előzni riválisait. Nem mellékesen, hanem éppen ennek a szemléletnek köszönhetően kinyitotta kapuit a hatalmas szaktudással és lenyűgöző munkakultúrával rendelkező menekültek előtt. Akik teljesítményükkel hozzájárultak, hogy Hollandia a kontinens legvirágzóbb országává váljék.
Most, mintegy ötszáz évvel az autodafék után, bocsánatot kért a spanyol király. Hát ettől a holtak aligha fognak föltámadni, de az élők, miután szembenéztek a bűnnel, amit elkövettek, talán reménykedhetnek egy igazabb, józanabb, jobb életben. Nem a halottaknak van szükségük erre a gesztusra, hanem az élőknek. A gyűlölködés: a reménytelen múlt. A szembenézés: esély az emberi jövőre. A király döntését nyilván osztja a jelenlegi spanyol politikai osztály többsége, hiszen ha fel akarnak zárkózni a multikulturális, az emberi jogokon alapuló, a gazdaságilag virágzó és dinamikusan fejlődő Európához, szakítaniuk kell múltjuk rettenetes terhével, a kirekesztő szemlélettel.
Bátor dolog volt ez a nyilatkozat a spanyol királytól. Mert bizonyára lehetnek olyan politikai erők Hispániában is, amelyek nem vele, hanem Ferdinánddal és Izabellával értenek egyet. Azokban az országokban, ahol őszinte és mélyreható szembenézésre még nem került sor, talán ezektől az erőktől fél a politikai osztály. Vagy esetleg politikai játszmáiban szerepet is szán a gyűlöletnek? Ha így tesz, mint a spanyol példa mutatja, sok száz évig tartó tévútra vezetheti nemzetét.
