Országgyűlés;Orbán;függöny;

- Kukucs! - Orbán függöny mögé bújt a kérdések elől

A miniszterelnököt kérdezték volna többen is tegnap a parlamentben, ám Orbán Viktor kormányfő függöny mögött állva hallgatta végig a képviselők kérdéseit. Csak amikor muszáj volt - mert minden negyedik héten személyesen kell válaszolni -, lépett az ülésterembe és válaszolt Volner János korábban bejelentett kérdésére. A jobbikos képviselő arról érdeklődött: miért a miniszterelnök környezetéhez tartozó emberek kapják a legjövedelmezőbb állami és önkormányzati szerződéseket. Ez a véletlen műve, vagy van benne valamilyen segítség? – kérdezte. Konkrétan megemlítette Garancsi István, Mészáros Lőrinc és Andy Vajna nevét. A képviselő szóvá tette Orbán "bujkálását" is - írta a VS.hu.

Orbán a válaszában nem tért ki arra, hogy a függöny mögött volt-e, vagy sem, viszont visszautasította Volner kérdését, mondván az nem szólt konkrét ügyekről, a képviselő csak vádaskodik. „Nem foglalkozom üzleti ügyekkel, ezeket Önök hozzák ide, főként politikai okokból” – mondta. Szerinte a kormányon azt lehet számon kérni, hogy a magyar emberek érdekében felelős döntéseket hozzon, ezenkívül minden más általános felvetés pártpolitikailag motivált.

Orbán később vissza is szólt a Jobbiknak, a Kovács Béla-ügyet, és a pártfinanszírozást hozta fel.

Pár perccel később Schiffer András, az LMP frakcióvezetője arról kérdezte a miniszterelnököt, hogy a múlt héten miért változtattak azon a törvényen, amely az állami vezetők hozzátartozóit kizárta volna a közbeszerzésekből. A politikus szerint a szigorú szabályokra azért lenne szükség, mert „olyan országban élünk, ahol Kisvárdán (ami köztudottan Seszták Miklós választókörzete – a szerk.) még a Mikulás is Seszták embere”.

Orbán szerint az EU legszigorúbb közbeszerzési szabályozása van érvényben Magyarországon. „Betartható és életszerű”, mert az állami vezető csak azért a hozzátartozójáért tartozik felelősséggel, akivel egy háztartásban él. Szerinte a hozzátartozókat egységesen kizáró szabályozás nem volt sem betartható, sem életszerű. „Ha családtagom közbeszerzésen indul, akkor ezt tegye szóvá” – szólt vissza Schiffernek.

Harangozó Tamás és Gőgös Zoltán MSZP-s, valamint Vona Gábor, Magyar Zoltán, Mirkóczki Ádám jobbikos képviselők szintén kérdezték volna a miniszterelnököt. Orbán válaszadásra maga helyett a kabinetfőnökét, Rogán Antalt jelölte ki, akinek személyét egyik kérdező sem fogadta el.

A Fideszt a folyamatosan, évek óta tartó válságkommunikáció jellemzi; a kormányzat úgy tesz, mintha állandósult volna valamilyen fenyegetés. Ez ott kezd veszélyessé válni, amikor önállósulva már maga idéz elő konfliktusokat - állítja Kálmán László. A nyelvész szerint a kormánypárt kommunikációs trükkjeit - hívószavak alkalmazása és gyakori cseréje, érvelési technika, új elnevezések, stb. - taníttatja és gyakoroltatja is politikusaival, de úgy véli, a különböző szavak hatékonyságát mérik is. Ezzel szemben az ellenzék nagy részének megszólalása szikár és bár nagyon szakszerű, az emberek többsége számára a lényege érthetetlen és kibogozhatatlan.