A Fidesz és Orbán Viktor, amióta liberálisból jobboldalivá váltak, nagyon jól éltek és visszaéltek a határon túli magyarság kérdésével. Mindezt oly sikerrel tették, hogy külhoni területeken egyeduralkodóvá váltak, s itthon is sikerült belesulykolni a nagyközönségbe, hogy a baloldalt nem érdekli a nemzet, sőt, ellenséges a külhoni magyarokkal szemben. Nyilván erre adott számtalan fogási lehetőséget a rossz MSZP-kommunikáció (az elhíresült 23 millió román munkavállaló és a kettős állampolgársági népszavazási kampányban használt szociális riogatás), ám a szocialista kormányok a nemzetpolitikából sohasem csináltak pártpolitikát és minden utólagos számonkérési kísérlet ellenére sem találtak Orbánék olyan ügyeket, amelyeket kifogásolni tudtak volna e területen.
A második Orbán-kormány új nemzetpolitikát hirdetett, amely szimbolikus voltán túl az állampolgárság kiterjesztésére koncentrál. Mondhatni kizárólagosan. Mára már csak annyi látszik belőle, hogy Orbánék semmi mást nem várnak el e területtől, mint csöndet és nyugalmat, Európa-ellenes harcuk felemészti az energiákat. Talán épp ezért, noha kezdetben jegelték, végül újra elővették a külhoniak által szorgalmazott témát, a Gyurcsány-kormány legsikeresebb kezdeményezését, a nemzeti jelentőségű intézmények és programok támogatását. Átkötötték új nemzeti színű szalaggal, mint minden más jó korábbi programot, és máig működtetik, saját megvalósításnak hirdetve. (Ilyenek a gazdaságfejlesztéssel és az uniós lehetőségek kisebbségi célokra történő felhasználásával kapcsolatos, valamint a nyugati magyarságnak szánt programok, a könyvtárak, gyűjtemények megőrzése, kulturális aktivitás támogatása). Szépséghibája azonban, hogy mindezt pártpolitikai és hatalmi logika mozgatja.
Tulajdonképpen mit is adott az orbáni nemzetpolitika a külhoni magyarságnak? Mindenekelőtt állampolgárságot és szavazati jogot. A könnyített honosítás 2011-től indult, 2015 végére 800 ezer új magyar állampolgár lesz. A tavalyi parlamenti választáson mégis kevesebb, mint 100 ezer külhoni magyar voksolt, több mint 80 százalékuk a Fideszre. Nem véletlen, hogy a csütörtöki Máért zárónyilatkozat első pontjaként szerepel, hogy a nagysikerű „egyszerűsített honosítás folyamatának népszerűsítése és támogatása továbbra is prioritás”. Ám ha akkora sikere van, miért kell népszerűsíteni? (És miért kell e népszerűsítésre újabb összegeket fordítani?)
Lett nemzeti összetartozás napunk június 4-re, a trianoni békeszerződés aláírásának, azaz a magyar nemzet szétszakításának napjára időzítve. Idéntől szórvány napot is tartunk, (november 3), de hogy mit is jelent ez, nem világos.
Megszületett a Fidesz és a külhoni magyar pártok közötti béke (vagy tűzszünet). Orbánék miután minden környező országban alulmaradtak zsebpártjaikkal, a kiegyezést választották. Erdélyben Szász Jenőt félreállították a Magyar Polgári Párt éléről, létrehoztak egy pártot Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Néppártot, de két választási leégés után megvonták tőlük is a stratégia partner státust (és támogatást), Tőkést Fidesz-listán elsüllyesztették Brüsszelben és békejobbot nyújtottak az RMDSZ-nek. Nyilván nem ingyen, az RMDSZ már nem bírálja az orbáni nemzetpolitikát, de nem is kell Budapesttel külön háborút vívnia.
Szlovákiában ugyan továbbra sem fogadják el magyar képviseletként a Bugár Béla vezette Híd-Most parlamenti pártot, de nem is támadják látványosan. A 2010 óta parlamenten kívüli MKP a partner továbbra is, igaz, kevésbé harcos budapesti támogatást élvezve. Kárpátalján viszont lényegi javulás történt. A korábban páriaként kezelt, az együttműködésből teljesen kizárt UMDSZ-el is felvette a kapcsolatot Budapest, közös listára terelték a KMKSZ-el. A két szervezet együttesen szerepelt sikeresen az október 25-i helyhatósági választáson.
Vajdaságban azonban kevésbé rózsás a helyzet. Itt most indult meg a VMSZ szétszakadása, egyesek szerint azért is, mert Pásztor István elnök egyre inkább orbáni stílusban kezdte vezetni a pártot. A VMSZ több meghatározó személyisége kivált és új mozgalmat alapított. Érdekes módon a Máért-en is jelzett, "történelmi jelentőségű" kárpát-medencei gazdaságfejlesztési program itt indul, és épp akkor, amikor Szerbiában is elkezdődik az állami földek értékesítése. Egy novemberi kormánydöntés alapján 50 milliárd forint áll rendelkezésre e célra hosszú távon, kezdetnek 5 milliárd. Vélhetően magyarországi befektetőkre vár a feladat, a vajdasági gazdaság fellendítése, és nyilván a pénz zöme is.
Az orbáni nemzetpolitika gyümölcse a Körösi Csoma Sándor Ösztöndíj program, amely révén ösztöndíjasokat küldtek a nyugati magyar diaszpóra identitásőrzésének megsegítésére, bírálói szerint, a nyugati magyar voksok begyűjtésére, mert talán nem véletlen, hogy épp választások előtt indult ez a fajta nemzetmentés. Ezzel az ösztöndíjprogrammal sem az a probléma, hogy létezik, hanem az, hogy kiderült, gyakorlatilag fideszes és KDNP-s aktivisták kapták az ösztöndíjakat, és az első év beszámolói azt látszottak igazolni, hogy nemzetpolitika ürügyén leginkább saját párttámogatottságát építi, főképp az amerikai kontinensen a két kormányzó párt. Mindeközben rejtély maradt, hogy mit is csinál valójában, mennyit és mire költ az eredetileg 15 millió dolláros tőkével az Egyesült Államokban létrehozott, Friends of Hungary-ként megismert, majd hivatalosan „The Hungary Initiatives Foundation” néven bejegyzett alapítvány, amelynek ügyvezető igazgatója Fellegi Tamás korábbi miniszter. Szabó Vilmos MSZP-s képviselő kérdésére a parlamentben Semjén Zsolt kitérő választ adott, de megnyugtatta az ellenzéki politikust, hogy a 15 millió dolláros vagyon biztonságban van.
Idéntől elindult a szórványmagyarság megőrzése érdekében a Petőfi Sándor Program is, amely már nem annyira vonzó a pártok kegyeltjeinek, mint az amerikai utakat biztosító Körösi ösztöndíj.
Az eljövendő időszak legnagyobb kérdése, hogy meddig tart ez a kegyelmi időszak a magyar-magyar kapcsolatokban, netán rövidesen elérkezik ahhoz a ponthoz, amikor a külhoni magyar pártok, akár az otthoni szavazatvesztést kockáztatva (hiszen Orbán Viktor elvitathatatlanul a legnépszerűbb politikus minden határon túli területen) kénytelenek lesznek ismét nemet mondani az ellentmondást nem tűrő Orbánnnak. A szögesdrót kerítésekkel már ezt kockáztatták.