Törökország;Vlagyimir Putyin;Török Áramlat;orosz harci gép;

 Törökország - 2015 november 16: Vlagyimir Putyin orosz elnök a G20 és Törökország vezetőinek csúcstalálkozóján Fotó: Chris McGr

- Putyin sosem bocsát meg Ankarának

Oroszország „sosem bocsátja meg Törökországnak”, hogy lelőtték az orosz légierő egy gépét, amely – Ankara állítása szerint – megsértette a török légteret. Ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte, aki mintegy ezer képviselő, miniszter és kormányzók előtt értékelte az állam helyzetét. „Törökország megbánja, amit tett” – hangoztatta. Hozzátette, az árulást mindig az egyik legalantasabb tettnek tartották. „Ezt jobb, ha tudják Törökországban azok, akik pilótáinkra tüzeltek” – emelte ki. Putyin kifejtette, téved az, aki azt gondolja, hogy a Törökországgal szembeni intézkedések a kereskedelmi szankciókra korlátozódnak.

Oroszország „nem hagyja figyelmen kívül azt sem, hogy az ankarai kormány a terroristák mellett áll” – fűzte hozzá az orosz elnök. Megismételte azt a vádját, amely szerint Ankara az Iszlám Államtól (IS) vásárol olajat. „Tudjuk, hogy segítenek a terroristáknak” – hangoztatta az orosz elnök. A török nép szorgalmas ugyan, de az „ankarai rezsim áruló” – állította. Putyin tegnapi sajtóértekezletén azt is közölte, nehéz marad az ország gazdasági helyzete az alacsony olajár és az ország elleni gazdasági szankciók miatt. Az orosz elnök 12. alkalommal értékelte az ország helyzetét.

Törökország nem késett a válasszal. Recep Tayyip Erdogan elnök visszautasította Putyin szavait. Erdogan – arra a vádra reagálva, amely szerint az IS-től való olajvásárlás ügyleteinek szálai fia, Bilal kezében futnak össze – azt közölte, „nem túl erkölcsös az egész ügybe belevonni a családomat”. A török államfő azzal vágott vissza, hogy a legnagyobb olajkereskedő, aki az IS-szel üzletel, „orosz-szíriai állampolgár”. Erdogan megismételte, lemond, ha bebizonyítják, hogy Törökország az Iszlám Államtól vásárol olajat.

Ahmet Davutoglu török kormányfő azzal vádolta Oroszországot, hogy olyan propagandát folytat hazája ellen, mint amilyen „a szovjet időkben volt jellemző”. „Oroszország ma visszatér a szovjet módszerekhez. Senki sem hisz a Kreml propagandagépezetének” – hangoztatta. Az orosz-török szócsata ellenére talán némi enyhülést jelez a két ország viszonyában, hogy magas rangú bilaterális találkozót folytattak a két állam között, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter török kollégájával, Mevlüt Cavusogluval folytatott megbeszéléseket. A megbeszélésekre az EBESZ belgrádi külügyminiszteri találkozója során került sor.

Felfüggesztik a Török Áramlatot

Alekszander Novak orosz energiaügyi miniszter bejelentette, hogy Moszkva felfüggesztette a Török Áramlat földgázvezeték építésének előkészítő munkálatait. Ugyanakkor azt is mondta, hogy Moszkva továbbra is kész tárgyalni az Akkuyu atomerőmű megépítéséről. Alekszandr Miller, a Gazprom gázipari cég vezetője újságíróknak azt mondta, hogy ha Törökországnak szüksége van a Török Áramlatra, akkor Anraka kérje azt Moszkvától. Majd hozzátette: "Egyelőre nem érkezett ilyen kérés."



Év végig mintegy 200 milliárd forint állami agrártámogatási előleget fizetnek ki a gazdálkodóknak - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Lázár sajtótájékoztatójáról készített összeállításunkat itt olvashatja!