Mind kül-, mind belpolitikai szempontból egy igencsak kényes időszakban kapott meghívót a NATO-ba a volt jugoszláv tagköztársaság. Montenegró korábban ezer szállal kötődött Oroszországhoz, s bár ez a kötelék ma már lazább, mint korábban, Moszkva így is felettébb barátságtalan lépésnek tekinti az észak-atlanti szervezet bejelentését. Különösen most, amikor óvatos közeledés volt tapasztalható az Egyesült Államok és Oroszország között a szíriai válság megoldását illetően, s Barack Obama elnök hétfőn kilátásba helyezte az oroszellenes szankciók feloldását, amennyiben a Kreml tartja magát a minszki megállapodás pontjaihoz.
Oroszország szerint Montenegró NATO-tagsága károsan hat a szövetség és Moszkva viszonyára, Andrej Kelin, a moszkvai külügyminisztérium munkatársa előzőleg egyenesen „súlyos csapásnak” nevezte Podgorica NATO-integrációját. „A montenegrói hadseregnek 2000 tagja van. Felmerül a kérdés, egyáltalán hogyan járulhat hozzá a NATO biztonságához?” – mondta Kelin.
Montenegró meghívása az ország belpolitikáját illetően sem feltétlenül a legjobb időben érkezett. Bár Podgoricában az utóbbi hetekben valamelyest alábbhagytak a kormányellenes tüntetések, ez nem azért történt, mert az emberek hirtelenjében jobbnak érezték saját helyzetüket, hanem mert a rendőrség brutálisan verte le a megmozdulásokat. A tüntetők Milo Djukanovic miniszterelnök lemondását követelték, azon politikusét, aki már negyed százada határozza meg Montenegró belpolitikáját. Kezdetben Slobodan Milosevic feltétlen hívének számított, amikor azonban felismerte, hogy a jugoszláv elnöknek nincs jövője a térségben, időben váltott, szövetkezett a Nyugattal, gazdasági szempontból pedig Oroszországgal.
Feltételezések szerint azért szorgalmazta annyira országa függetlenségét, mert így megillette az államfőknek kijáró diplomáciai mentesség. Djukanovicot ugyanis azzal vádolták, hogy a balkáni cigarettacsempészet egyik vezéralakja. (Az ország 2006-ban vált függetlenné.) A NATO-ba való meghívást sokan úgy értékelhetik, hogy az a kormányfő politikájának Nyugat általi elismerését jelenti. Az októberi-novemberi tüntetéseken egyébként többen „NO NATO” feliratú zászlót lengettek, ezzel jelezve, mi a véleményük a NATO-integrációról.
Az ország meghívása azt jelenti, hogy megkezdődhetnek a tárgyalások a belépéséről. A legutóbb, 2009-ben felvételt nyert Horvátország és Albánia esetében a meghívás és a teljes jogú tagság között hozzávetőleg egy év telt el. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kifejtette, Podgoricának folytatnia kell a korrupció elleni harcot, s „meg kell erősítenie a NATO-csatlakozás folyamatának társadalmi támogatottságát”. A hidegháború vége óta 12 állammal bővült az észak-atlanti szervezet.
Montenegró függetlensége elnyerése óta együttműködik a NATO-val, lehetővé tette, hogy a szervezet átszállítsa csapatait az ország területén. Milo Djukanovic kormányfő 2014 márciusában jelentette be, hogy országa a szövetség teljes jogú tagjává kíván válni, s reményét fejezte ki, hogy már a 2014 szeptemberében megrendezett NATO-csúcson meghívót kapnak. Mihail Degtyarev orosz nacionalista képviselő erre kijelentette, ha Montenegró csatlakozna a NATO-hoz, akkor az ország „orosz rakéták célpontjává válhat”. Különösen Szlovénia és Horvátország fejtett ki komoly diplomáciai tevékenységet azért, hogy a balkáni ország meghívót kapjon.
Egy tavaly márciusban készült felmérés szerint megosztott a montenegrói társadalom a NATO-integrációt illetően: 46 százalék támogatná a csatlakozást, 42 százalék viszont független maradna.