menekültek;Horvátország;Szlovénia;

Illusztráció: John Moore/Getty Images

- Elfogytak a migránsok? Senki nem lépte át a határt éjszaka

Hétfő éjféltől kedd  reggel 9 óráig egyetlen migráns sem lépte át a szerb-horvát határt. Szlovéniában hétfőn mindössze 500 fő tartózkodott a befogadóállomásokon, őket folyamatosan szállították Ausztriába - közölte a  zágrábi és a ljubljanai sajtó kedden.

A horvát belügyminisztérium adatai szerint a magyar-szerb zöldhatár szeptember közepén történt lezárása óta kevesebb mint 459 ezer illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba. Hétfőn 3060 migráns lépte át a szerb-horvát határt. Ranko Ostojic horvát belügyminiszter újságíróknak Bródban azt mondta: a gazdasági migránsok, akik nem háború sújtotta területről érkeznek, továbbra sem folytathatják útjukat Nyugat-Európa felé a nyugat-balkáni útvonalon, és ez mindaddig így marad amíg az Európai Uniónak erről nem lesz  egyértelmű álláspontja. Hozzátette: félő azonban, hogy a macedón-görög határon történő feltartóztatásuk új útvonal, vagyis Bulgária felé tereli majd őket. 

A belügyminiszter szerint korábban a gazdasági bevándorlók a migránsáradat 1,6 százalékát tették ki, most ez a szám 6,3 százalékra nőtt. Szlovéniában - a legfrissebb ljubljanai adatok szerint - október közepe óta 281 682 illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba, csak novemberben 164 313-at. Vasárnap 2843, hétfőn 4274, kedden 12 óráig 742 újabb migráns lépte át a horvát-szlovén határt. Ausztriába október 20. óta 271 149 közel-keleti menekült távozott Szlovéniából.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleményben tudatta, hogy elítél minden erőszakos cselekedetet, és elhatárolódik minden olyan szélsőséges megnyilvánulástól, ami feszültséget kelt a közösségek között.