RMDSZ;Románia;Székelyföld;bomba;

- Bomba a nemzeti ünnepen - Elítélték a merényletkísérletet

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleményben tudatta, hogy elítél minden erőszakos cselekedetet, és elhatárolódik minden olyan szélsőséges megnyilvánulástól, ami feszültséget kelt a közösségek között.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnöke a hatóságok szerint robbantásos merényletre készült Románia nemzeti ünnepén. "Az RMDSZ elítél minden erőszakos cselekedetet, és elhatárolódik minden olyan szélsőséges megnyilvánulástól, ami feszültséget kelt a közösségek között. Ebben az országban a békés együttélés, a tolerancia és az egymás iránti tisztelet vihet előre a fejlődés, a jövőépítés útján" - idézte Kelemen Hunort a szövetség közleménye.

Az RMDSZ elnöke hozzátette, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség mindig a parlamentáris demokrácia eszközrendszerét, a politikai párbeszédet tartotta és tartja az egyetlen törvényes és járható útnak. Az RMDSZ elnöke reményét fejezte ki, hogy a hatóságok korrekt módon végzik a munkájukat, ugyanakkor nyugalomra és higgadtságra intett minden közszereplőt. 

A romániai szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség (DIICOT) kedden jelentette be, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) egyik kézdivásárhelyi vezetője - akit őrizetbe vettek - házi készítésű bombát akart felrobbantani a román nemzeti ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen. 

A DIICOT honlapján közzétett közlemény szerint az illetőt az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésének a szándéka, és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértése gyanújával vették őrizetbe. A DIICOT szerint a házkutatások során lefoglalt eszközök alkalmasak voltak arra, hogy román állampolgárokat és javaikat veszélyeztessék.

Lásd még: Terrortámadást hiúsítottak meg Székelyföldön

A török NTV hírtelevízió jelentése szerint bomba robbant kedden az isztambuli Bayrampasa metróállomásnál. Az AP az Anadolu hírügynökségre hivatkozva közölte, hogy a detonáció nem az alagútban, hanem a metróállomáshoz kapcsolódó felüljárónál történt, helyi idő szerint negyed hatkor, esti csúcsforgalom idején.