Barack Obama;Törökország;orosz harci gép;

FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD

- Obama sajnálja a gép lelövését

Barack Obama amerikai elnök sajnálkozását fejezte ki Vlagyimir Putyinnak amiatt, hogy Törökország múlt héten lelőtt egy orosz harci gépet, amely – Ankara állítása szerint – megsértette az ország légterét. Az amerikai elnök a klímacsúcs helyszínén, Le Bourget-ban folytatott megbeszélést  az orosz államfővel.

A két politikus közötti különbségek megmaradtak a szíriai helyzet megoldása kapcsán, Obama ugyanis továbbra is ragaszkodik Bassár el-Aszad elnök hatalomból való elmozdításához, miközben a szíriai államfő Moszkva fontos szövetségese. Az amerikai elnök hozzátette azt is, hogy a légicsapások során az Iszlám Állam (IS) állásaira kellene koncentrálni, s nem a mérsékelt ellenzék egységeit kellene bombázni.

Moszkvát többször érte az a vád, amely szerint nemcsak az IS-t támadja. A két elnök megbeszélésein az ukrán helyzetről is szó esett. Obama kilátásba helyezte az Oroszország ellen bevezetett szankciók felfüggesztését, amennyiben Moszkva tartja magát a minszki megállapodáshoz. A lelőtt orosz gép megmentett pilótája egyébként tegnap tért vissza Oroszországba.

Amennyiben az exit poll adatait igazolják a végleges eredmények is, akkor az Azov tenger partján fekvő kikötővárosban, Mariupolban megsemmisítő vereséget szenvedtek a jelenlegi ukrán kormánypártok a vasárnapi önkormányzati választáson. Tavaly nyáron-ősszel még fegyveres harcok is folytak a kijevi kormányerők és az oroszpárti szakadárok között, akkor az ukrán hadseregnek sikerült megőrizniük a stratégiai fontosságú települést, ezt viszont nem sikerül megismételniük az úgynevezett Európa-párti kormányzatnak.