labdarúgás;Dzsudzsák Balázs;edző;

Fotó: Gettyimages

- Távozott Dzsudzsák edzője

Közös megegyezéssel távozott posztjáról Ertugrul Saglam, a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató török Bursaspor labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A 46 éves tréner idén nyáron tért vissza a klubhoz - amelynél 2009 és 2013 között már dolgozott vezetőedzőként -, és hároméves szerződést kötött. A csapat célja a dobogóra kerülés volt a bajnokságban, azonban 13 mérkőzés után mindössze a tabella 12. helyén áll.

A Bursaspor pénteken, hazai pályán 2-1-re kikapott a Kayserispor együttesétől, ezután - a klub honlapján megjelent közlemény szerint - Saglam közös megegyezéssel távozott. Az utódjáról a következő napokban születik döntés.


A jövő évi, franciaországi Európa-bajnokságra kijutott magyar válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs nyári érkezése óta minden mérkőzésen kezdő volt a Bursasporban, és csak egyszer cserélték le. A pénteki meccsen ő adta a gólpasszt együttese találata előtt, az elmúlt hétvégén, az Akhisar Belediye otthonában 3-1-re elvesztett mérkőzésen pedig az ő nevéhez fűződött csapata becsületgólja. Az volt a harmadik találata a jelenlegi bajnoki szezonban.

Nehéz feladat vár a magyar férfi vízilabda klubokra ma a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. Az Eger az előző kiírás bronzérmesét, a spanyol Barcelonetát fogadja. A hevesiek nem kezdték jól a legrangosabb európai kupasorozatot: az első fordulóban döntetlent (8-8) játszottak a görög Olimpiakosszal, majd vereséget szenvedtek (8-7) a Primorje ellen. A katalánok viszont százszázalékos teljesítménnyel vezetik az A csoportot: a Spandau gárdáját 9-7-re, míg a sereghajtó Jadrant 15-10-re győzték le.