A szegénység elleni küzdelemben elért eredményekről is beszélt Balog Zoltán miniszter a közelmúltban tartott Budapesti Demográfiai Fórumon. Többek között szólt a hátrányos helyzetű diákoknak járó ösztöndíjakról, a családi otthonteremtési kedvezményről, a szeptemberben bevezetett ingyenes bölcsődei és óvodai étkeztetésről, valamint arról, hogy jövőre a szünidei gyermekétkeztetés támogatását 100 százalékban vállalja a kormány. Ezek kétségtelenül helyes és jó intézkedések.
Hozzá kell tenni, imponáló, hogy ellentétben a hazai jobboldal kedvelt szóhasználatával, a miniszter a demográfiai kérdés hazai alakulását nem a nemzethalál demagóg víziójával kötötte össze, hanem a szegénység elleni harccal. A Terror Háza főigazgatójának, Schmidt Máriának viszont a demográfiai helyzetről a dekadens Európa jutott az eszébe, hogy egész Európa öngyilkosságra készül, és ennek következtében „sem mentálisan, sem fizikailag nem képes arra, hogy megállítsa a modern kori népvándorlást”. Nem mondta, de logikusan következik ebből, hogy a nem dekadens magyar kormány helyes úton jár.
Ami az ide abszolút nem tartozó bevándorlás kérdését illeti, természetesen vitathatatlan, hogy a különböző kultúrák együttélése konfliktusokhoz vezethet és vezet is, de az is vitathatatlan, hogy a szegénység elleni küzdelem a konfliktuskezelés egyik leghatásosabb eszköze. Az „illiberális demokráciák” hirdetői szerint a szegénység ellen nem lehet a szabadpiac erősítésével küzdeni, mert a szabad világ vezetői szívtelenek, a liberálisok pedig „teljesen szabad tyúkólat képzelnek el teljesen szabad rókákkal.”
Nézzünk egy-két adatot arról, mit ért el ez a szívtelen liberális politika az utóbbi években.
1999 óta évente világméretekben sikerül csökkenteni a szegénységet. Ázsiában a gyerekek körében 1990-ben mért 44 százalékos éhínségi ráta ma már csak 30 százalék. Afrikában 38 százalékról 34 százalékra csökkent ez az arány. Az élelmezési szervezetek naponta 4000 embert mentenek meg az éhhaláltól. A Világbank az eddigi 300 millió dollár helyett 6,6 milliárd dollárt fordít az éhség elleni küzdelemre. Az oly sokat kárhoztatott USA liberális demokráciája “Élelem a békéért” programja már 2,2 milliárd dollárt költ segélyezésre. (Forrás: Az International Food Policy Research Institute Globális Éhségindexe). Természetesen az embernek eszébe jut, hogy mennyivel többet költünk fegyverkezésre vagy luxusra, de attól még a szegénység visszaszorításának ténye tény marad, ráadásul az is lelkesítő, hogy miközben ezeket a nagyszerű eredményeket elérték a liberális demokrácia szerint élő nemzetek, aközben a világ népessége megkétszereződött.
Most nézzük, mi a helyzet itthon.
Az Eurostat adatai szerint - ellentétben például Szlovákiával, Lengyelországgal vagy Csehországgal - az utóbbi években a szegénység terjed Magyarországon. Pedig nálunk sajnos a népesség száma is csökken. Ez a tény – elvileg – a szegénység visszaszorítására jobb feltételeket kellene teremtsen. Nálunk tovább nőtt tavaly azoknak a száma, akik a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának vannak kitéve. Ezeknek az embereknek az aránya elérte a lakosság egyharmadát. A kilátástalan mélyszegénységben élő magyar állampolgárok aránya is folyamatosan emelkedik, 2013-ban már 26,8 százalékon állt. Egy év alatt az ő számuk százezer lélekkel növekedett, 2,5 millióról 2,6 millióra.
A Magyar Európai Üzleti Tanács, amely a hazai topmenedzserek fóruma, tartott nemrég egy tanácskozást, ezen többek között a következőket állapították meg: „Magyarországon aggasztóan magas a társadalmi kirekesztettség, a népesség egyharmada pedig szegénységben él, miközben Európában csökkenő arányok mutatkoznak. Sajnálatos, hogy a jelenlegi oktatási rendszer nem képes megfelelően ellensúlyozni az alacsony társadalmi és gazdasági státuszú tanulók oktatási és kulturális hátrányait. Döbbenetes tény, hogy a szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők 43 százaléka gyermek, és az arányok az elmúlt években sem csökkentek, inkább növekedtek.”
Miért foglalkoznak a topmenedzserek a mélyszegénységgel? Talán azért, mert tudják: egy jövedelmi alapon szétszakadó ország már rövidtávon is kockázatossá válik gazdasági szempontból. Ha a szociológusok, demográfusok, statisztikusok, pedagógusok és újságírók vészjelzéseit, mint politikailag motivált nemzetellenes propagandát figyelmen kívül is hagyhatja a politika, a gazdaság köreiből érkező figyelmeztetéseket meg kellene hallania.
Minden ember őszintén örül a miniszter által bemutatott nyomorenyhítő akcióknak, de talán inkább az elnyomorodás okát kellene megszüntetni. És ha a mért adatok azt mutatják, hogy azóta zuhant meg a szegénységi ráta, amióta központosítottuk az oktatásügyet és kivontuk a pénzt a segélyezési rendszerből, brutálisan csökkentettük a reáljövedelmeket az egészségügyben és általában a közszférában, viszont értelmetlen milliárdokat pocsékolunk kormánypropagandára és áttértünk az illiberális demokrácia útjára, akkor esetleg feltehetnénk a kérdést: milyen következtetések fakadnak mindebből?
