gyerekszegénység;

- Szegény gyerek

A gazdasági válság igazi vesztesei a fiatalok, mutatta ki egy, a napokban nyilvánosságra hozott európai felmérés. Különösen Magyarországon nagy a szegénységben élő fiatalok aránya, bár ezt a miniszterelnök illetékes főtanácsadója cáfolja. Mint mondja, ha a gyerekek éheznek, vagy szegények, azért szinte kizárólag a szüleik felelősek. Ezt alighanem írásba is adta a kormány vezető politikusainak, mert ők bármilyen áldozatot hajlandóak felvállalni, csak azért, hogy jó példával járhassanak elől.

Pedig ez a helyzet valóságos lelki traumát okoz a magas rangú állami vezetőink pereputtyának. A fél ország azzal van elfoglalva, vajon miből van az, amit a tejbe aprítanak, hogyan szerezték vagyonkájukat, házacskájukat, miből telik drága egyetemekre, ilyen-olyan luxusra. Pedig semmi másról nincs szó, mint arról, ahogyan a madarak is, az ő szüleik is, a saját szájuktól vonják el a falatkákat, hogy nekik több jusson. Elég csak belepillantani az eleink vagyonnyilatkozataiba. A fiatalabb politikusok – gondoljunk csak arra a néhány miniszterre, akiknek soha nem volt más munkahelye, mint a közigazgatás - , lám, hipp-hopp vesznek egy pazar villát, pasaparki szüntelen növekvő lakást, vagy a tizenéves csemetét stafírozzák ki valami hasonlóval, noha a saját, „látható” jövedelmükből erre aligha futná. És itt lép be a szülői szájtól elvont falat: a családi segítség.

Ne is menjünk messzebbre miniszterelnökünk példájánál. Orbán Viktor nevén szinte egy pár lyukas cipő sincsen, de vagyonbevallását illetően ő is azt az utat járja, mint orosz kollégája. Az egyszer miniszterelnök, máskor államelnök Putyinnak az évtizedes hatalomépítés közben (a hivatalos, állami magyarázatok szerint) nem volt lehetősége a vagyongyarapításra. 2014-ben a saját bevallása szerint 7,65 millió rubelt, azaz mintegy 33 millió forintot keresett, de takarékos ember létére ebből meg tudott spórolni két visszafogottan szerény ingatlant és egy részben megosztott garázs árát. (A garázsaiban feltehetően egy Moszkvics és egy Zaporozsec parkol.) Apjánál sokkal sikeresebb azonban a 29 éves lánya, és annak férje. A házaspárnak mintegy 2 milliárd dollár értékben vannak részvényei, csaknem 4 millió dollárt ér a franciaországi villájuk, meg valami csodás luxushajóról is beszélnek a rosszindulatúak a Fekete tengeren. Egy orosz szociológos azt írja, a helyi oligarchák ugyan az állami vállalatok zsírján híznak, de mindezt csak a gyermekeik érdekében teszik, olyannyira, hogy Oroszországban nemsokára az összes fontosabb erőforrás fölött öt-hét család rendelkezik majd, ami aztán a csemetéikre száll.

E téren tehát sincs miért szégyenkeznünk nekünk sem, hiszen Oroszország világpolitikai tényező, akár példaképe is lehet egy kis ország feltörekvő politikusainak. S ha innen nézzük, akkor nincs abban semmi kivetni való, hogy Orbán Ráhelnek és férjének, a Tiborcz fiúnak huszonéves korára milliárdos vagyona lett. Ez kétségtelenül a két szorgalmas fiatal munkájának, és a szülői támogatásnak a gyümölcse.

Nem is értem annak a félmillió, külföldre szaladt magyar fiatalnak a idegenszívű szüleit, miért nem segítették jobban a csemetéiket. Példát vehettek volna az Orbán, a Garancsi,a Mészáros, a Sánta, a Csányi, a Simicska, a Nyerges, a Lázár, a Rogán és a többi apuka példájáról. Az ő gyerekeik bezzeg nem másutt keresik a boldogulásukat!