menekültek;útvonal;

Illusztráció: Getty Images

- Új útvonalon jöhetnek a menekültek Európába

A nyugat-balkáni útvonal lezárása után egyre inkább új útvonalakra, így a nyugat-afrikai és a nyugat-mediterrán útvonalra terelődik a migránsok áradata - jelentette ki a Migráció Kutató Intézet vezető kutatója.

Ezeknek a Kanári-szigetek, illetve az afrikai spanyol enklávék felé vezető útvonalaknak a kiindulópontja a nyugat-afrikai Mauritánia, az egyetlen arab ajkú ország, ahová vízummentesen utazhatnak a szírek - közölte Horváth Dániel. Mint elmondta: a Frontex uniós határőrizeti ügynökség szerint jövőre 2-3 millió migránssal kell számolni, de elképzelhető akár több 10 milliós emberáradat is. Ez pedig minden eddiginél nagyobb kihívás elé állíthatja az Európai Uniót - mondta Horváth Dániel.

Koporsót készítettek a macedón-görög határon éhségsztrájkoló bevándorlók, egy másik migráns borotvapengével próbálta felvágni az ereit, megint mások azt írták a mellkasukra, hogy inkább lőjék le őket, néhányan pedig cérnával összevarrták a szájukat, hogy így tiltakozzanak, amiért nem engedik őket tovább - jelentette a köztévé tudósítója a görög-macedón határról.