Görögország;menekültek;Macedónia;

Korábbi felvétel a macedón határnál. Illusztráció: Matt Cardy/Getty Images

- Káosz a határnál! Összevarrták a szájukat a migránsok

Koporsót készítettek a macedón-görög határon éhségsztrájkoló bevándorlók, egy másik migráns borotvapengével próbálta felvágni az ereit, megint mások azt írták a mellkasukra, hogy inkább lőjék le őket, néhányan pedig cérnával összevarrták a szájukat, hogy így tiltakozzanak, amiért nem engedik őket tovább - jelentette a köztévé tudósítója a görög-macedón határról.

Szerbia és Macedónia a múlt hét közepén jelentette be: a továbbiakban csak a Szíriából, Irakból és Afganisztánból érkezőket engedi át az Európai Unió irányába, valamint Szlovénia is közölte, hogy korlátozza a  migránsáradatot, és visszafordítja a gazdasági menekülteket a horvát határról.

A köztévé tudósítója ezután arról számolt be, hogy ezrek torlódtak fel a görög-macedón határon, miután feltartóztatták a macedón hatóságok a gazdasági bevándorlókat. A hatóságok a görögök által kiállított papíron feltüntetett nemzetiség alapján választják szét a migránsokat. Az afgánokat, irakiakat, szíreket átengedik, a többieket pedig visszaküldik. Ezért utóbbiak folyamatosan tüntetnek, illetve illegálisan, a drótkerítésen áttörve indulnak el Szerbia felé. Ez utóbbi annál is inkább nehéz, mert hivatalos papír híján sem busszal, sem vonattal, sem taxival nem utazhatnak, így gyalog vágnak neki az országnak - jelentette a helyszínről a tudósító.

Nem Szerbia védelméért folyik már a harc, mert hiszen Szerbia a hódítók birtokában van már. A Kövess-hadsereg és a bolgár hadak összeroppantották az ellenséget.