Engem is meglepett az idei megemlékezésre szánt szerény odafigyelés és energia bevitel. Nos, nekem, mint amatőr hadtörténésznek teljesen eltérő, és sok esetben más véleményem van az 56’- os eseményekről, most láttam először azt a fordulatot, amit már régóta megfogalmaztam baráti körökben, mi talán engem igazol. Nem rég még volt „nemzeti ünneplés”, volt egész napos megemlékezés, volt média s persze politikai fenn hang. Természetesen az álszent napi politika a maga szintjén megtartotta a „kötelező” szájízű műsorát, de láthatóan valami már hiányzott ebből az ünneplésből… Már nincs lelkesedés, hiányzik a közös lelkek öröme, nincs már bizalom a megélt történetben. Hogyan is lehetne, hiszen eddig is csak áltattuk magunkat, az igazat megvallva csak hinni szerettünk volna egy megélhető forradalomban, ami a miénk, de ami nem volt a miénk, abban hogyan is hihetnénk hosszú távon?
Ha van néplélek, hát itt lenne már az ideje a számvetésnek…
Gyerekkorom óta próbáltam „kinyomozni”, összerakni az 56’- os forradalmat, mint eseménysort. Inkább kevesebb sikerrel jártam, hiszen a sorok között „lyukakat, hézagokat” találtam, illetve meg nem érthető történetek és élmények keringtek a köztudatban illetve megírt szakirodalomban is. Természetesen szerettem volna megismerni az akkori közszereplőket, hogy legalább velük szemben állva egy őszinte beszélgetéssel közelebb kerüljek 56’ megértéséhez. Megtaláltam az alkalmat. Egy történelmi tábor vendége lehettem, hol két napig az 56’-s forradalmárok még élő legendái tartottak előadást, illetve műsort. A tábor vendégei főként 17-23 éves fiatal korosztály képviselői voltak, akik kellő unalommal kényszeredetten és semleges fülekkel hallgatták végig a maratoni kommunistázást. Mint megtudtam, ezeket az idős embereket „utaztatják”, szervezetten szállítják őket kisbuszokkal a kiszemelt helyszínekre. Közöttük is volt egy olyan kisebb csoport, melynek tagjai nem álltak szóba a másik csoport tagjaival, csak legyintettek a másik előadása hallatán. Nem éreztem jól magam közöttük.
A hallgatók is és így én is csupa gyűlölködést, megvetést és örökös kommunistázást hallottam két napon át. Főleg Wittner Mária lepett meg, aki végig elöl járt ebben a gonoszkodó mételyben. Amikor a csoport elutazott, szerettem volna elköszönni Wittner Máriától, aki több évet ült börtönben. Nem akarom elvenni az általuk megélt tragikus sorsot, hiszen ők ott voltak s átéltek olyan valamit, amit ők forradalomként éltek meg akkor. " Én öntől a mai generáció nevében megbékélést és alázatot kérnék a nemzet előtt, hiszen pont önök azok, akik egyfajta békét és megnyugvást adhatnának az ország számára a mai időkben!" – próbáltam megkérni az idős hölgyet. A szemei kikerekedtek, arcát átjárta az idegesség és türelmét elveszítve kikelt magából: "Ezekkel a kommunistákkal?- kérdezte vörös arccal. – Az összes kommunistát le kéne lőni, mint a kutyát!" – beszélt haragvóan és mély megvetéssel. Tragikusnak véltem e szavakat s nem tudtam, hogy a volt képviselőnőt sajnáljam, vagy a fiatal közönséget, aki nem tud mit kezdeni ezzel a még létező gyásszal. Nos, számomra itt teljesen elveszítettem a talajt a lábam alatt, amivel eddigi szerény együttérzésemet is elveszítettem 56’- al kapcsolatban.
Forradalom volt, avagy ellen? Ma is feltesszük ezt az egyszerűnek tűnő kérdést, s csak kevesen tudnak eligazodni 56’ eseményeiben. A történészek természetesen mélyen hallgatnak. Szerintem 1956 annyiban volt forradalom, amennyire velünk ezt „megcsináltatták”. Mi magyarok sosem vesszük észre, sőt örökös elszenvedői vagyunk a nagyhatalmak játékainak. A hidegháború közepén ki kellett próbálni, hogy az orosz lomha medve megmozdul-e az egyik birodalmáért. Igen, megmozdult, de előtte magyar lőtte a magyart s öltük halomra mi egymást. Ebben van a mi tragédiánk, hogy nem ismerjük a lélek szabadságát. Ha e nép harcolt a szabadságáért s százak haltak meg, lettek nyomorékká, sok-sok évet sínylődtek politikai börtönökben, sok tízezren elmenekültek, akkor ugyanez a nép miért is tapsolt s ünnepelt pár héttel később a Kádár-érának? Ha ez a magyar nép oly szabadságszerető, akkor 1968-ban milyen elvek mentén szálltuk meg mi is a cseheket? Hol is van az a néplélek? Mit tettünk mi a múltban, s mit adunk át a mai generációnak? Nos, kedves magyarok! Itt lenne az ideje, hogy elővegyük a saját tükrünket. Csak az nézzen bele ebbe a görbetükörbe, aki bele is tud nézni!
