Először versenyeztek diákfilmek a Verzión, s a nyertes a Szembenézés című magyar film lett. Haragonics Sára sajátos mozaikszerkesztéssel rakja össze az elvesztett anya portréját és azt, hogy mit jelent a hiánya azoknak, akik szerették. A közönségnek az iráni testvérpár, Ayat Najafi rendező és zeneszerző huga, Sara közös „politikai thrillere”, a Dalok senkiföldjéről című film tetszett a legjobban. Kiderült, Iránban, ahol Jafar Panahi filmrendezőt húsz évre eltiltották a filmezéstől, ott a nőknek nem szabad színpadon szólót énekelniük, mert – mint egy imám a filmben kifejti -, szexuális izgalmat ébresztenek a férfiakban. A film azt a keserves, de szórakoztatóan bemutatott utat meséli el, amit a kamera majd három éven át követett, míg a hivatalosságok packázása ellenére végre mégis megvalósult az iráni-francia közös koncert – női szólistákkal.
Ám nem a szelíd pillanatok, hanem főként a jelenkor drámai konfliktusai jelentek meg az emberi jogi fesztiválon. A Verzió problémaérzékenységére utal, hogy külön blokkot állítottak össze a menekültválság különböző helyzeteit megörökítő munkákból. A fesztivál idején bekövetkezett tragikus párizsi terrortámadás hirtelen minden korábbi félelmünket felülírta. De tán még súlyosabb lett ezeknek a mozgóképes helyzetjelentéseknek a mondandója arról, miért menekülnek száz meg százezrek a hazájukból. Voltak ugyan súlytalanabb munkák is, egy fontos tény azonban valamennyi filmből kicsendült: emberekről szóltak a mozgóképek. Nem menekült-áradatot, nem úgymond migráns-hordát, hanem eleven, egyéni sorsú, egyéni drámájú embereket hozott közel valamennyi. Ez a személyesség, az egyéni sorsra lebontott történet képes egészen más megvilágításba, mélyen átélhető szituációba helyezni a napi hírek tárgyát.
A válogatás egyik legkeményebb drámáját a legjobb dokumentumfilm Európai Filmdíjára nevezett, a Szíriai love story meséli el. Sean McAllister angol rendező öt éven át követi a szíriai pár és gyerekei sorsát a szíriai börtöntől Libanon át Franciaországig, majd vissza a török–szír határig. A rendezőt is letartóztatják Szíriában, megsemmisítik az addig forgatott anyagot, az ellenzéki tevékenységéről ismert páros is veszélybe kerül. Időről-időre beszámolnak a kamerának az életükről, főként a hazájukhoz fűződő érzéseikről, álmaikról. Mikor a feleség ismert ellenzéki múltja alapján megkapják a francia menedékjogot, az életük elkezd megroppanni.
Döbbenetes az a nyílt, őszinte hang, ahogy kettejük kapcsolatának szétbomlásáról beszélnek. Nagy és kemény lelki dráma zajlik a néző szeme előtt: a hazájuk elvesztése végleg szétporlasztja a kapcsolatukat, s ezt folyamatban látni döbbenetes. A feleség visszatér a szír-török határra, s ott az ellenzék tanácsadója lesz, a férj és gyerekei maradnak Franciaországban.
Az elveszettség, a semmibe zuhanás, a kapaszkodó nélküli magány valóságos és transzcendentális élményét sugallja a válogatás tán legmeghökkentőbb stílusú filmje, az Akiket megperzsel a tűz. Valahol, tán Görögországban örökít meg a holland Morgan Knibbe kamerája egymástól független jeleneteket a menekültekről a város, a kikötő utcáin, eldugott részein. Hol távolról, hol érintésközelből figyeli a tétlenül ácsorgó, magányosan éjszakára elvackoló afrikaiakat, kukákban kutató idegeneket, s közben be-bevágódik a tengeren elszenvedett hajótörés képe, az elsüllyedt csónak utasainak haláltusája – operatőrileg kifogástalan művészi költőiséggel felvéve. És közben szól az egyetlen életben maradt utas belső monológja. A kegyetlenül durva valóság és a képi-verbális poézis meghökkentő mixtúrája végül a nézőt a legmélyebb együttérzés fájdalmáig viszi el, ahol felsejlik, milyen is hontalan menekülőnek lenni.
A blokk magyar darabját Meggyes Mária rendezte. Az Azok című dokumentumfilmben Vámosszabadi két részre szakad. Az egyszerűbb életű „őslakosok” és a jómódú „újonnan jöttek” ellenségesen állnak egymással szemben. Ez utóbbiak erős érdekérvényesítő lendülettel próbálják elérni, hogy ne kelljen együtt élniük a falu határán túl nemrégiben létesült menekülttábor szerintük fenyegető veszélyeivel. A másik csoport toleránsabb. Jellegzetes pillanatkép ma, rólunk. A Szerbiai útinapló igyekszik viszont idillusan széppé maszkírozni napjaink forró témáját. Zelimir Zilnik egy afrikai menekült útját követő kamerája azt sugallja, azon a tájon tárt karokkal, korlátlan lehetőségekkel (még házat is vehet egy menekült házaspár),táncos-ivós-evős népünnepélyekkel ölelik kebelükre a menekülőket. Nem is tudunk vele mit kezdeni.
Nem tartozott a tematikus válogatásba, de mégis a megértés és szolidaritás iránti érzékenyítés munkáját végzi a nagyszerű magyar filmes páros, Cseke Eszter és Takács S. András híres On The Spot sorozatának Zaatariban forgatott darabja. Hatszázezer szír menekült él a szír-jordán határ mellett létesült sátortáborban, a magyar filmesek egy épp negyedik gyermeküknek örvendő családot szólaltatnak meg az életükről, álmaikról, jövő terveikről. A tábor „kukásaként” dolgozó családapa, a kistestvérét gyengéden babusgató legnagyobb fiú portréja rokonszenves, szerethető embereket hoz elénk a menekültek arctalan tömegéből. És a béke , a nyugalom, a családi boldogság, a szülőföldön hagyott otthon iránti vágyuk pont olyan, mint a miénk.
Mint a híres haditudósítók egykor, olyan fantasztikusan kemény filmet tesz elénk a Tavasz, ne jöjj még című afgán háborús film. Michael McEnvoy és Saeed Taji Faroky egy éven át kíséri kamerával Afganisztán legveszedelmesebbnek tartott részén, a Helmand tartományban állomásozó afgán nemzeti hadsereg zászlóaljának akcióit. A katonákkal együtt menekül a kamera is, mikor bekerítik és gyilkos tűz alá veszik őket a tálib lázadók, vagy lesből lőnek rájuk a mákföldjeik védelmében, vagy a napi rutinnak induló, de a lesipuskások miatt életveszélyessé váló teendőiket végzik a körletben. A néző néz, és amit lát, abból nyilvánvalóan kiderül, miért menekül onnan az, aki mentené az életét.
A Toto és nővérei nemrég már kapott Budapesten díjat (BIDF), írtunk is nagy elismeréssel a Romániában, egy nagyvárosi gettóban élő cigány kisfiú és testvérei történetéről. Öt éven át filmezte szívszorítóan magányos küzdelmüket Alexander Nanau, hihetetlen erejüket a nyomorral, drogos környezettel, reménytelenséggel szemben. Megérdemelten kapta a Verzió díját, s még az is lehet, hogy kivívja az Európai Filmdíjat is.
