terrortámadás;Belgium;

- Terrorizmus miatt emeltek vádat Belgiumban

Két ember ellen terrorcselekményben és terrorszervezet tevékenységében való részvétel miatt vádat emelt a belga ügyészség - közölte hétfőn a szövetségi vádhatóság.

A két vádlottat szombaton vették őrizetbe Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű kerületében, öt másik emberrel együtt, akiket azonban hétfőn szabadon engedtek. Szabadon távozhatott többek között Mohamed Abdeslam is, akinek a testvérét, Ibrahimot az egyik párizsi öngyilkos merénylőként azonosították.

Továbbra sem sikerült viszont a hatóságoknak kézre keríteniük a harmadik Abdeslam-fivért, Salah Abdeslamot, akit a pénteki párizsi vérengzésben játszott szerepe miatt a francia rendőrség is köröz, s aki ellen Belgium nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. Salah Abdeslam elfogására a nap folyamán nagy erőkkel vonult ki a belga rendőrség Molenbeekbe, ahol egy utcát lezártak és egy épületet átkutattak, de senkit sem vettek őrizetbe.

Franciaország már pénteken jogsegély iránti megkereséssel fordult a belga hatóságokhoz, miután kiderült, hogy az egyik támadás helyszínén több szemtanú is belga rendszámú autót látott, amelyet később meg is találtak a Pere Lachaise temető közelében, a támadók által hátrahagyott másik járműből pedig molenbeeki parkolójegy került elő.

Lásd még: Párizsi merényletek -Megállt az élet egy percre, vádat emeltek Belgiumban

A pénteki párizsi merényletekkel összefüggésbe hozott egyik személy néhány évvel ezelőtt kétszer is átutazott Csehország területén - közölte Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök hétfőn Prágában, miután tárgyalt a cseh biztonsági szolgálatok vezetőivel.