idős asszony;villamos megálló;fiatalember;lökés;

Illusztráció/Forrás: Facebook/BKK

- Fellökte az idős asszonyt, börtönt kaphat a tizenéves

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség az ellen a 19 éves fiú ellen, aki tavaly egy villamosmegállóban fellökött egy 85 éves nőt, majd magára hagyta - írja a vs.hu.

A fiatalember a 4-es, 6-os villamos Harmickettesek tere megállójában futott a peronon, közben úgy fellökött egy villamosra váró asszonyt, hogy az a biztonsági korlát alatt átesve az úttestre zuhant. Egy autó áthajtott rajta, emiatt mindkét lába eltört, és olyan súlyos további sérüléseket is szenvedett, hogy életveszélyes állapotba került. A fiú látta a balesetet, ennek ellenére megpróbált felszállni a villamosra. A többi utas tartotta vissza, amíg a rendőrök megérkeztek.. A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot, aminek a büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Két személygépkocsi ütközött össze hajnalban a főúton Nemeskeresztúr térségében, egy ember meghalt a balesetben.