Obama;terrortámadás;Erdogan;

FOTÓ: Chris McGrath/Getty Images

- "Kifulladásig hazudnak"-Ők a terrortámadás valódi tettesei?

A párizsi vérengzés mögött nem az Iszlám Állam (IÁ), hanem külföldi titkosszolgálatok állnak az egyik legolvasottabb egyiptomi napilap vasárnap megjelent véleménycikke szerint, amelynek szerzője Barack Obama  amerikai és Recep Tayyip Erdogan török államfőt nevezte a valódi tetteseknek.

A Ne higgyetek Obamának! című írásában Mohamed Amín, az al-Maszri al-Jóm című napilap rovatvezetője arra szólította fel olvasóit, hogy ne vegyék komolyan az említett elnökök részvétnyilvánításait. Amín szerint "mindketten a kifulladásig hazudnak, és nagyon jól tudják, hogy kik készítették elő, majd kik hajtották végre a párizsi műveleteket: nem a Dáes (...); ez a titkosszolgálatok játszmája volt". (A Dáes az IÁ nevének pejoratív töltetű arab rövidítése).

Az újságíró megkérdőjelezte, hogy az IÁ képes lenne rövid időn belül három olyan fajsúlyú támadásra, mint a két hete Egyiptomban lezuhant orosz gép feltételezett felrobbantása, valamint a bejrúti - több mint negyven halálos áldozatot követelő - öngyilkos merényletek, illetve a párizsi vérengzés végrehajtása. "Nálunk úgy mondják: a gyilkos gyilkol, majd elmegy áldozata temetésére" - írta Amín, aki szerint a támadások egyaránt szolgálják Washington, Isztambul és az IÁ érdekeit. 

Az IÁ számára csupán jó lehetőség volt, hogy vállalja a vérontás elkövetését. Az a gondolat ugyanakkor, hogy a dzsihadisták ki tudják terjeszteni tevékenységüket a világ nagyvárosaira, "jól jön Washingtonnak", aki ezt felhasználja, hogy "kisajtolja az olajdollár-államokat" - írta.

A véleménycikk szerint a Párizst ért csapás nem ismeretlen az egyiptomiak számára. Amín felhívta a figyelmet arra, hogy Holland most majd megerősíti az országon belüli fellépést a terrorizmus ellen, méghozzá teljes joggal, és "ezért nem fogják elítélni az emberi jogokat hajtogató fontoskodók". Ez utóbbival az egyiptomi emberi jogi helyzettel kapcsolatos nyugati bírálatokra utalt, amelyek szerint Kairó a terrorellenes harc leple alatt kapcsolta ki a helyi ellenzéket. 

A Kínai Kommunista Párt központi lapja, a Zsenmin Zsipao vasárnapi kommentárja annak a véleménynek adott hangot, hogy nehéz lesz békét teremteni a világon addig, amíg "a globális fejlődésben egyensúlytalanságok lesznek, a regionális politikai instabilitást képtelenek leszünk hatékonyan kezelni". 

Mindehhez az alap az, hogy a szegénységben élők segítséget kapjanak a fejlődésben, az instabil térségek pedig ahhoz, hogy maguk legyenek képesek a rend megteremtésére - írta a szerző. Álláspontja szerint a biztonsági együttműködés fokozásával a nemzetközi közösségnek eltökélten kell szembe szállnia a terrorizmus minden formájával.

A bosszú, az erő kifejezése és a félelem csíráinak elvetése vezérelhette az Iszlám Államot a párizsi merényletek megtervezésekor, de céljuk kudarcra van ítélve, mert a vér a helyesen gondolkodókat csak erősebbé teszi - állapította meg a China Daily című lap vasárnapi online kiadásában közölt írásában. 

A párizsi támadások arra figyelmeztetik Franciaországot és Európát, hogy a biztonsági réseket be kell tömniük, a szélsőséges terroristákat "le kell vadászniuk". Hozzátette: félő, hogy a történtek láncreakciót indítanak el, és a terroristák Európa más országaira is veszélyt jelenthetnek. A migrációs nyomásra utalva megjegyezte: a támadások után gyengülhet egyes országok hajlandósága arra, hogy még több bevándorlót fogadjanak.

Az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ingatlanai visszaállamosításának a kivizsgálását rendelte el - tudatta vasárnapi közleményében Tőkés László európai parlamenti képviselő.