tűzvész;Nyáregyháza;
2015-11-14 20:18:00 CET
Tűzvész a fatelepen - Átterjedtek a lángok a csarnokra
Kigyulladt Nyáregyházán egy fatelep száz négyzetméteres melléképülete, majd a szomszédos csarnok teteje szombat délután, a balesetben nem sérült meg senki - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.
Csámpai Attila elmondta, hogy a József Attila utcai fatelepen lévő melléképületről a lángok egy 160 négyzetméteres csarnok tetőszerkezetére terjedtek át. Az előbbi ingatlan kiégett, míg a csarnoktüzet sikerült megfékeznie a helyi és a monori tűzoltóknak. Az oltás még tart, így egyelőre nem tudni, mit tároltak az érintett ingatlanokban - tette hozzá a szóvivő.
Részvétét fejezte ki a párizsi merényletekben megölt emberek hozzátartozóinak a Lehet Más a Politika (LMP) és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) vezetése, valamint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Budapesten, a Francia Nagykövetség Lendvay utcai épülete előtt. A Francia Intézet előtt több százan gyűltek össze szombaton kora este, hogy a pénteki párizsi merényletek áldozataira emlékezzenek, majd a Szent István-bazilika előtt, a Tranzit közösség szervezésében is gyászolók százai jelentek meg.
A képre kattintva galéria nyílik!
FOTÓK: Molnár Ádám/Népszava - MTI Fotók
