Vázlatosan: az emberek tömeges vándorlását mindaddig nem lehet csillapítani, amíg a globalizáció következtében az elérhető javak mennyisége és az élet minősége ki nem egyenlítődik legalább valamennyire a világban. Az emberek mozgása addig is azért gyorsulhat fel, mert az egyetemes kommunikáció nyomán kritikus méretű tömeg szerez tudomást egy másfajta életformáról, arról, hogy az számára is elérhető lehet. Ezt a XXI. századi "kiegyenlítődési" problémát kellene kezelnie az Európai Unió múlt századra méretezett és elgondolt apparátusának és egy olyan nyugati közösségnek, amelyben épp az európaiság tudata a leggyengébb.
A magyar kormányfő, aki öt éve úgy tekint Brüsszelre, hogy egyik kezében hentesbárd van, a másikban meg tekintélyelvű jogar, nagy választói legitimitással szinte zavartalanul bontotta le Magyarországon az európai parlamenti demokrácia intézményrendszerét, fojtotta el az egyéni és közösségi autonómiát, csaknem tehetetlen hájfejjé dagasztotta az államot, korporatív keretek közé szorította a szabad piacgazdaságot, a mameluk kevesek javára és az ország lakossága felének gyötrelmére a legmegszorítóbb „neoliberális gazdaságpolitikát” gyakorolta, ami csak a földrészen létezhetett. Brüsszel több okból – az Európai Néppárt és Angela Merkel német kancellár szégyenteljes asszisztálásával -, elnézte neki mindezt.
Januárban aztán a kormányfőnek látomása támadt. Az, amit a svájci Die Weltwoche-nak csütörtökön úgy összegzett: meg kell menteni Európát, mert egy rejtőző mesterterv értelmében az európai baloldal és a radikális amerikai demokraták egy európai szuperállam érdekében fel akarják számolni a nemzetállamokat. „Nem tartozott fiatalkori kívánságaim közé, hogy egyszer Európa fenegyereke legyek. Ha azonban az európai polgári, kereszténydemokrata tábor jelenlegi állapotát nézem, akkor nekem kell vállalnom ezt a feladatot, amit más nem tud elvégezni”. És ennek szellemében a magyar kormányfő az illiberális magyar ugar árnyékából a geopolitika napfényére lépett. Mindent egy lapra tett fel: a menekültáradatot kihasználva, a visegrádi országokat pajzsként forgatva, Európát szeretné végleg a nacionalista illiberalizmusba taszítani. Immár nyíltan felszólal Merkel megbuktatása mellett, szemére hányva, hogy nagykoalíciós kormányzása miatt teszi mindazt, amit menekültkérdésben tesz. Nekimegy az európai elitnek, amely egy baloldal uralta értelmezési monopólium árnyékban "liberális blablába” merül.
Meglehetősen kényelmetlen azt tapasztalni, hogy semmi kétség: az ország kormányfőjének politikai tudata meghasadt. Azt még kényelmetlenebb tapasztalni, hogy milyen sokan kezdik követni, s hogy látni: az Európai Uniónak megadatott az utolsó utáni pillanat, hogy döntsön, Orbánt követi-e. Ha csak részben is ez történik – s ha a keleti végekkel szemben, a nyugatin James Cameron akarja brit büféasztallá varázsolni 28 tagország ebédlőjét -, akkor az Unió hasadása elkerülhetetlen lesz.
Ha az Unió országai kerítések mögé zárják nemzetállamaikat, akkor Európa a szemünk láttára esik szét, igazolva, hogy az egyesült Európa brüsszeli bürokráciája és az egyesült európai gondolat éretlen volt arra, hogy a közös jövőben találjon globális megoldást a globális kihívásokra. Ha Merkelt kilökik a kancellári székből, az első jele lesz az európai értékek megpuccsolásának. A jobb- és még jobboldalibb nemzetállami nacionalista irracionalizmus édes semmittevése váltja majd fel a fárasztó demokrácia félbeszakadt korszakát.
Egy utolsó pillanat talán még megadatott Európának, hogy kivesse magából a politika elhivatott magyar bolondját, hogy magára hagyva, lássuk mire és meddig jut a magyar ugar sajátos lakói többségének politikai támogatásával.