A magyar jezsuiták számára a múlt század közepén a neves személyiségek szociális elkötelezettsége szolgált példaképül. Páter Csávossy Elemér szellemisége kiváltképpen, aki bátor hangú cikkeiben kemény szavakkal ostorozta a keresztény közvélemény érzéketlenségét: „Szemérmetlen, égbekiáltó visszaélés a kereszténységgel, a krisztusi jelszóval, amikor másokat béketűrésre intenek azért, hogy azalatt áldozatukat kizsákmányolják.”
Kerkai egész életét betöltő célkitűzését, a parasztság öntudatra ébresztését és társadalmi-gazdasági felemelkedésének szolgálatát külföldi tapasztalatai is ösztönözték, a belga iparos- és agrárifjúságnak a szervezetei, a JOC (Jeunesse Ouvriere Chrétienne) és a JAC (Jeunesse Agricole Chretienne), s talán a legfontosabb példakép a dán Hartwig evangélikus püspök szövetkezeti mozgalma, valamint az 1931-ben megjelent Quadragesimo anno kezdetű pápai szociális enciklika, amelyben a többek között ezeket írták: „A proletárok száma ismét hihetetlenül megszaporodott s keserves panaszuk az égbe kiált. Számukat növeli a földmunkások óriási serege, akik a legalacsonyabb életszintre szorultak és a legkisebb reményük sincs, hogy valaha is egy darabka földet a magukénak mondhassanak, tehát örökre a proletársággal vannak eljegyezve, ha jobb belátás nem érvényesül és hatásos intézkedések nem történnek.”
A népfőiskolák és a KALOT-falu
A mozgalom megszervezése rendkívüli nehézségekkel járt. Be kellett járni az ország legkisebb településeit és mindenekelőtt földet kellett szerezni ahhoz, hogy az elméleti ismereteket a gyakorlatban is meg lehessen valósítani, ami azonban a katolikus hierarchia és általában a nagybirtokok-rendszer haszonélvező tagjaiban sem váltott ki osztatlan rokonszenvet. Serédi Jusztinián hercegprímásnál föl is jelentették a KALOT-ot, hogy „kommunizmussal mételyezik a falut”. De akkor már jó néhány püspök felkarolta az egyre erősödő mozgalmat, s kedvező feltételek mellett biztosítottak a parasztfiatalok számára földbérletet.
1938 tavaszán az Eucharisztikus Kongresszuson, a fővárosi Iparcsarnokban rendezett nagygyűlésen tízezer parasztlegény énekelte a KALOT-himnuszt: „Mozdul a föld, ébred a magyar, / Szebb jövőn dolgozik minden férfi kar.” S itt hangzott el a mozgalom főtitkárának, Kerkai Jenőnek emlékezetes beszéde is: „sem a jelen gazdasági rendünknek, sem az egyházi vagyonnak nem vagyunk őrei”.
1940-ben a pesti Vigadóban nagysikerű ünnepélyes közgyűlést tartottak. Ebből az alkalomból félmillió parasztfiatal vonult végig a fővároson, amit a korabeli lapok úgy értékeltek, mint Kerkai páter erődemonstrációját az egyre növekvő nemzetiszocializmussal szemben. 1940 októberében nyílt meg a KALOT első állandó jellegű bentlakásos népfőiskolája az érdi, hajdani Szapáry-kastélyban, amelyet a jezsuita rendtől kedvezményesen megvásároltak. 1943 végéig további 19 népfőiskolán folyt a munka.
Hogy a népfőiskolák munkájába némi betekintést szerezhessünk, érdemes idéznünk az egyházasfalui igazgató élményszerű visszaemlékezését: „A nyolc hónapos bennlakásos iskola hosszú idő arra, hogy emberformáláson kívül igen sok szaktudást és általános ismereteket is tudjunk adni. … Minden hétvégén önképzőköri formában más-más növény került megtárgyalásra: talaj-előkészítés, vetőmag, vetés, palántanevelés…értékesítés, feldolgozás… Igazi nagy családdá melegedtek, mindenben (anyagilag is) segítették egymást. Rajtuk lehetett legjobban felmérni a társadalmi igazságtalanságot: igazi tehetségek kallódtak el az anyagi lehetetlenülés miatt.”
Műveltebb falut!
A népfőiskolák oktatási-nevelési tananyagába a KALOT „Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!”-jelszavaira épülő szociális programját tartalmazó úgynevezett Vezérkönyvön kívül beletartozott a magyar történelem és irodalom, a hazai flórklór és az európai kultúra kapcsolatának bemutatása, a Kert-Magyarország célkitűzéseinek ismertetése, s végül a tánc, az ének és a népi játékszín.
Minden népfőiskolának megvolt a maga specialitása. A palicsfürdőin bolgárkertészet, Endrődön halastó létesült. A balatonberényi népfőiskola értelmiségi vezetőket, a vértesacsai sajtó- és könyvterjesztőket képzett. Egyházasfalun a tésztakészítő-, Hajdúdorogon a konzervüzem a mezőgazdasági termények feldolgozására mutatott példát.
„A legszebb teljesítményünk mégis a KALOT-falu volt” – írja a két országos titkár, Kerkai páter fáradhatatlan civil munkatársai - Farkas György és Ugrin József - közös publikációjukban (Új Ember, 1983. febr. 27.): „1943-ban 27 katonaviselt, de nőtlen legény végzett a Telepesképző népfőiskolán. Hetet a mozgalom szerződtetett, húszat pedig Egeg község határában 418 kat. hold földön telepítettünk le. Minden legény kapott 20 hold földet és néhány száz négyszögölet kertnek, gyümölcsösnek. …Jánosiban tartottuk meg a 19 páros lakodalmat, melynek másnapján az ifjú honfoglalók elindultak Egeg felé. Itt már minden a fiatal párt várta: egyszoba-konyha-kamrás lakás. A szobában faragott bútor. A csíksomlyói faragó népfőiskola készítette (amit Szervátiusz Jenő hozott létre – a szerz. megj.). Volt a telepen a nagy raktár mellett egy gazdakör könyvtárral.”
Szemben Mindszethyvel
Kerkai páter a világháború alatt is minden tőle telhetőt megtett, hogy mozgalmát életben tartsa. Anélkül, hogy erre részletesen kitérnénk, pusztán egy jellemző mozzanatot említünk. Amikor a németek a Duna egyik oldalán vannak, az orosz csapatok meg a másikon, a páter KALOT-gyűlést rendezett a fővárosban. Átszökött a fronton, hogy a szovjet katonai parancsnokságtól hivatalos papírokat szerezzen a mozgalom további működése érdekében. Bement oda, ahonnan nem biztos, hogy ki lehet jönni. Ő azonban kijött – és nála voltak a szükséges dokumentumok.
1946 nyarán a budapesti Sportcsarnokban ünnepi nagygyűlést rendezett a KALOT fennállásának tizedik évfordulója alkalmából, amelyen a Komszomolszkaja Pravda főszerkesztőjének vezetésével egy szovjet delegáció is megjelent. Elhangzott az orosz nyelvű köszöntés, Kerkai atya pedig tolmácsolta XII. Pius pápa meleg hangú üdvözletét. Alig egy hónap múlva azonban Rajk László belügyminiszter 1500 felekezeti egyesülettel együtt feloszlatta a KALOT-ot is. Kerkai ezt követően már csak a háttérben folytathatta a tevékenységét. Helyzetét, elképzeléseinek megvalósítását nehezítette, hogy Mindszenty József bíboros-hercegprímás a jezsuita pátertől gyökeresen eltérő egyházpolitikai stratégiában gondolkodott.
Az egyre erősödő kommunista diktatúra körülményei között nem a túlélés, a „modus vivendi” lehetőségeit keresi, hanem a végsőkig kitartó szembenállás híve. Kerkai többször járt Rómában is, hogy álláspontjának támogatást szerezzen, s ezek önmagukban véve nem voltak egészen sikertelen akciók, de mivel a pápai nunciusnak már korábban el kellett hagynia Magyarországot, ezért a Vatikán a bíboros megítélésére bízta a hazai egyházpolitika irányvonalának meghatározását.
Kerkai azonban nem adta föl. Mivel tudatában volt annak, hogy a magyar parasztság sorsának jobbrafordulása végső soron a földreformtól várható, ami viszont mozgalmi eszközökkel nem érhető el, ezért megérlelődött benne egy politikai párt megszervezésének terve. 1944-ben, amikor még a katolikus szervezetek legálisan működhettek, a KALOT mellett az EMSZO (Egyházközségi Munkásszakosztályok), a DL (Dolgozó Lányok és Nők Országos Szövetsége) és a KIOE (Katolikus Iparosifjak Országos Egyesülete) részvételére számított.
A kommunista diktatúrát megelőző, utolsó szabad országgyűlési választáson, 1947-ben nyílt lehetőség most már nemcsak a parasztság, hanem az egész ország sorsát is érintő politikai erő megmutatkozására. Kerkai határozott felszólítására és ösztönzésére az összes katolikus hivatásrendi szervezet a Barankovics István vezette Demokratikus Néppártot támogatta. Óriási méretű országos kampányt indítottak. Mindenki érezte, hogy ez az utolsó alkalom. A kommunisták csak választási csalással tudták megszerezni a többséget, a Demokrata Néppárt lett a legnagyobb ellenzéki párt a parlamentben.
„Kerkai veszélyes”
Kerkai azonban a növekvő diktatúra láttán sem hátrált meg. Minden szerveződést a háttérből irányított. A Falu-Manréza mozgalom, amit „somogyi kísérletnek” is neveztek a KALOT átmentését szolgálta. A pátert azonban a kommunista államhatalom nem tévesztette szem elől. Koholt vádak alapján börtönbüntetésre ítélték, annyi évet kapott, amennyit a KALOT szervezésével töltött.
A börtönévek alatt megromlott egészségi állapota miatt szabadulását követően – néhány segédmunkásként eltöltött év után - a püspökszentlászlói szociális otthonban ápolták. Az Állami Egyházügyi Hivatal azonban egy odalátogató püspök jelentése nyomán tudomást szerzett a hollétéről s ezért 1964-ben - a már megrokkant szerzetest - a teljes elszigeteltségét biztosító pannonhalmi szociális otthonba küldték. Ott is halt meg, 1970-ben.
Az ÁÉH döntéséből kitűnik, hogy még a hatvanas évek közepén is az államhatalomban élénkén élt Rákosi megjegyzése: „Mindszenty kellemetlen, Kerkai veszélyes”. A diktatúrára nézve valóban veszélyes volt, hiszen páratlan szervezőkészsége és rendíthetetlen aktivitása Magyarország történetének egyik legnagyobb parasztmozgalmát hívta életre.
De tegyük hozzá, nem csak a kommunista diktatúrára nézve volt veszélyes. A Vatikán félhivatalos lapja, az Osservatore Romano még a KALOT működése idején úgy méltatta a jezsuita páter munkáját, mint a Duna-medencében egyedülálló szerveződést, amely minden más kezdeményezésnél többet tett az agrárifjúság emberi jogainak kivívásáért, szociális felszabadításáért, gazdasági egyenjogúsításáért, szellemi felfegyverkezéséért és a náci-nyilas őrülettől való megóvásáért.