Kína;rendőrség;hacker;

- Csaknem ezer hackert fogott el a rendőrség

Több mint 900 hackert fogtak el Kínában egy júliusban kezdett országos razzia keretében - számolt be a helyi média a közbiztonsági tárca közlése nyomán pénteken.

A rendőrség által lefülelt kiberbűnözők bűncselekmények széles körében, összesen több mint 400 ügyben voltak érintettek. Többek közt pénzt loptak magánszemélyektől és bankoktól - áll a minisztériumi közleményben. Egy alkalommal egy vietnami vállalat email-fiókjának feltörésével szerzett információkkal éltek vissza, és szereztek több tízezer dollárt. Egy másik esetben dél-koreai számítógépes kalózokkal együttműködve trójai programokkal, illetve adathalászattal dél-koreai állampolgárok bankkártya adatait szerezték meg, és éltek vissza velük.

A minisztérium bejelentette, hogy országosan 300 olyan létesítményt hoztak létre, amelyek segítségével megfigyelhetik a kiberbűncselekmények gyanúsítottjait, illetve bizonyítékokat gyűjthetnek. Arról is beszámoltak, hogy fokozni kívánják a nemzetközi együttműködést a területen. Kínát rendszeresen érik bírálatok, elsősorban Washingtonból, amiért a hatóságok elnézik az ország területéről elkövetett internetes bűncselekményeket, s több alkalommal az is vád is elhangzott, hogy kormányzati felügyelettel, illetve e feladatra képzett katonák alkalmazásával hajtanak, hajtatnak végre elsősorban üzleti célú adatlopásokat.

Peking ezt tagadja, és rendszerint azzal utasítja vissza, hogy az effajta bűncselekmények nehezen bizonyíthatók, s az ország különböző intézményei is a kiberbűnözők áldozatai.

A legfrissebb hírek arról szólnak, hogy amerikai védelmi szakértők szerint a külföldön először a múlt hétvégén megnyílt dubaji légi ipari kiállításon bemutatott J-31/FC-31-es, ötödik generációs vadászrepülő váza sem véletlenül emlékeztet kísértetiesen az amerikai F-35-ös, ötödik generációs csapásmérő vadászgépéhez. A gyanú szerint kínai hackerek 2009-ben szerezték meg a kapcsolódó terveket, amikor betörtek a Lockheed Martin amerikai hadiipari óriás hálózatába.

Az intézmény éves villamosenergia-igényének 10-15 százalékát biztosítja az a napelemes rendszer, amelyet a nagykanizsai kórházban építettek ki mintegy 134 millió forintos európai uniós forrásból.