uszoda;Szekszárd;

- Az ideiglenes uszodát is bezárták Szekszárdon

A veszélyessé vált fedett uszoda után a helyette létrehozott, ideiglenes uszodát is bezárták Szekszárdon, miután több gyermek rosszul lett a létesítményben.

Csillag Balázs, az üzemeltető Szekszárdi Sportközpont Nonprofit Kft. igazgatója csütörtökön elmondta: múlt szerdán nyolc diák klórmérgezés tüneteivel fordult orvoshoz, a vizsgálatok azonban nem állapították meg a mérgezést. 

Kondákor István, a Tolna Megyei Balassa János Kórház igazgatója azt közölte, hogy három gyermek került kórházba megfigyelésre, őket másnap reggel engedték haza.

A Tolna Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint a Szekszárdi Járási Hivatal népegészségügyi osztálya november 4-én szülői jelzésre tartott vizsgálatot a fürdőben. Ennek során azt állapították meg, hogy egy előző napi áramkimaradás után nagy mennyiségű klór kerülhetett a medence vizébe. Az üzemeltető kicserélte a vizet, és a medencetér szellőztetését is megkísérelte növelni, "jelenleg azonban a műszaki feltételek nem biztosítottak az elegendő friss levegő utánpótlásához" - írták.

Az uszoda működését ezért a hatóság mindaddig felfüggesztette, amíg a természetes és mesterséges szellőztetésről biztonságosan nem gondoskodnak.

Az ideiglenes uszodát a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő sportúszómedencéjéből azt követően hozták létre, hogy a város fedett uszodája statikailag veszélyessé vált, és szeptemberben be kellett zárni. A sátorlappal fedett létesítményben több száz diák úszásoktatását végezték.

Több mint 300 határőrt és rendőrt küldenek a visegrádi négyek ( Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia) Görögországba, hogy a görög déli határoknál meg tudjuk állítani a menekülthullámot - Lázár János az aktuális (30.) Kormányinfón gyakorlatilag megismételte azt, amit Orbán Viktor már az állami médiának elmondott. A kancelláriaminiszter azt is megerősítette, hogy ha kell, a magyar-román határon is lesz határzár. A menekültválságon kívül a földügyek is központi témája volt a sajtótájékoztatónak, a miniszter elmondta, hogy az Európai Bizottság döntése alapján külföldiek is részt vehetnek a földárverésekben, miután a Jobbik és az MSZP feljelentette a kormányt Brüsszelben, ezzel tulajdonképpen a két ellenzéki pártot hibáztatva a döntésért.