Sokan voltunk. Mindenki hozott egy szál virágot, rózsát vagy őszi rózsát. A temetés 15 órakor kezdődött, de már 14 órakor áradtak az emberek, fél háromkor már széles körben álltak a gyászolók a majdani sír és a búcsúztató pódium körül. Özönöltek az emberek az Óbudai temető 16. parcellája felé. A pódiumon ülő vezetők és családtagokon kívül a jelenlevő gyászolók közül senki nem látott semmit a temetési szertartásból. Hallgattuk a búcsúzó opera áriákat. Szép volt.
A TEK nevű magánhadsereg katonái - egy szál virág nélkül - szigorúan néztek szembe 5-5 méter szerinti felállításban a gyászoló tömeggel. Rendet tartottak. Háttal álltak a sírnak. A tömeget figyelték: ki akar rátörni a nemzet vezetőire, akik a pódiumon ültek – a családtagok mellett. A gyászoló tömeg lesajnálóan és fitymálósan nézett el a magánhadsereg füldugós egyedei mellett: ők magas fizetésért fixirozták a népet, mi pedig önkésként jöttünk Göncz Árpád búcsúztatására.
A temetői kijáratnál a Készenléti Rendőrség két raja (9+9 fő) + 12 rendőrjárőr géperejű jármű között l ehetett kimenni + a környező ingatlanokon „rejtett” rendőrjárőrök álltak készenlétben. A TEK-esek füle mögött – láthatóan – spirális vezeték volt az agyukba bekötve, a tábornokuk fojtott hangon ordítozott az út közepén, egyedül állva. Göncz Árpád gyászolói csöndben mentek hazafelé. Megint vesztettünk egy igaz lelket!
