Orbán Viktor mindinkább elszakad az őt körülvevő valóságtól. Sőt, hangozzék ez bármilyen képtelenül: diktátori allűröket vesz fel! Küldetésének tekinti, hogy hatalmával visszaélve kivételezett helyzetbe hozza szülőfaluját, amelynek polgármestere amúgy nem kis mértékben a kormányfőnek köszönheti hatalmasra becsült vagyonát. Törvényt hozat arról, hogy a cégek társasági adójuk egy részét sportszervezeteknek ajánlhassák fel, ezáltal a közpénzek herdálásának még a látszatát is elkerüli. Majd több milliárd forintnyi tao-pénzből stadiont építtet házától néhány méterre, amelynek befogadóképessége jócskán meghaladja Felcsút lélekszámát. Uniós forrásból kisvasutat létesít a Pancho Arénától az alcsúti arborétumig. A beruházás az EU csalásellenes hivatalának érdeklődését is felkeltette, de nem kevésbé fontosak a belföldről érkező bírálatok. Utóbbiakra a miniszterelnök a minap pökhendi nyilatkozattal válaszolt, melyből kiolvasható a lokálpatriotizmusnak semmikképp sem nevezhető hatalmi téboly.
Orbán úgy érzi, következmények nélkül bármit megtehet. Legyőzhetetlenségének nimbuszát a lakosság passzivitásának köszönheti a tavalyi törvényhozási választásokon. Kétségtelenül csapnivaló volt már a második Orbán-kormány teljesítménye is szinte valamennyi szakterületen. Nőtt a nyomor, a társadalom kettészakadni látszott. Nem vitás, hogy ezen felül szabadságunkat is jócskán megnyirbálta a rezsim, mely a demokratikus intézményrendszer díszletei között ténylegesen önkényuralmat valósított meg. Az átlagos választópolgár mégsem tekintette választható alternatívának a baloldali ellenzéket, ezért inkább otthon maradt. Könnyű lenne ezt azzal magyarázni, hogy Gyurcsányt tervszerűen leamortizálták még kormányzása idején. A valódi ok az, hogy 2010 előtt erkölcsi értelemben kvázi nagykoalíció működött hazánkban. Jól példázza ezt a politikai elit egységes fellépése a bemondásra felvehető képviselői költségtérítések ügyében létrejött civil mozgalom ellen. A felháborító gyakorlatot vállvetve védte meg Göndör István és Répássy Róbert. Holott legkésőbb akkor, amikor már sejthető volt a Fidesz földcsuszamlásszerű győzelme, a szocialistáknak igyekezniük kellett volna különbnek mutatkozni a mostani kormánypárt politikusainál. Rövidlátásukért iszonyú árat fizetett az ország.
Okos gondolat, hogy a 2010 előtti világot kormányváltás esetén sem szabad visszahozni. Elitista gőggel, rossz kommunikációval a mégoly halaszthatatlan reformok sem megvalósíthatóak; pláne, hogy könyörtelen ellenzék ül majd a parlamenti patkóban, és több ciklusra bebetonozott jobboldali káderek a kulcspozíciókban. Orbán bukása mindenesetre törvényszerű, a miniszterelnök ugyanis optikai csalódás áldozata. Külföldön is előszeretettel emlegeti elsöprő hazai támogatottságát, holott hatalmát a lakosság passzivitásának köszönheti.
A kegyelmi állapot azonban nem tart sokáig. A gátlástalanság minden esetben kontraproduktív. Hamarosan láthatóvá válik a kormány által felhalmozott legitimációs deficit. És akkor a felcsúti stadion a hatalmi téboly mementójává lesz.
