munkahely;Continental;

Fotó: mti

- Milliárdokat költ a kormány a Continental beruházására

5,1 milliárd forint értékű beruházása keretében 681 új munkahelyet hoz létre a Continental Magyarországon, ezek nagy részét Nyíregyházán - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető szerint, a kormány kiemelten támogatta a projektet, amelyhez 1,7 milliárd forinttal járult hozzá. A beruházással a Continental autóipari beszállító nyíregyházi üzemében új gépsorokat telepítenek, felújítanak egy csaknem négyezer négyzetméteres gyártócsarnokot, építenek egy új raktárcsarnokot, beindítják a hűtő-fűtő csövek gyártását, valamint növelik a légrugógyártás kapacitását. Emlékeztetett: legutóbb augusztus végén jelentett be az országban 1995 óta jelenlévő Continental magyarországi beruházást, az akkori projekt főként a makói üzemet érintette. A mostani beruházás elsősorban Nyíregyházán hoz változást, hiszen itt hoznak létre 665 munkahelyet, a többit pedig Makón.

Jókay László, a Contitech Hungária Kft. nyíregyházi gyárának ügyvezető igazgatója elmondta: a Continental csoportnak világszerte 200 ezer alkalmazottja van, forgalma 34,5 milliárd euró volt tavaly. A magyarországi cégcsoportnak 7 ezer alkalmazottja van, és több mint 1 milliárd euró volt a tavalyi forgalma - fűzte hozzá. A most bejelentett beruházást az elkövetkező másfél-két évben hajtják végre, ennek keretében Nyíregyházán is megkezdik az autóipari hűtő-fűtő csövek gyártását, modern kaucsukkeverék-gyártó gépsort és az ehhez szükséges logisztikai hátteret hoznak létre. Ezáltal tovább javíthatják piaci pozíciójukat, és jelentős munkahelyteremtőként jelenhetnek meg a térségben - mutatott rá.

Nagy Mihály, a makói és váci ContiTech Fluid Autotmotive Hungária Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy két lépcsőben valósítják meg a beruházást, először egy jelenleg üres csarnokban kezdik meg a gyártást várhatóan 2016 második felében, majd a jövő év végén újabb bővítést hajtanak végre, és növelik a gyártóterületet.

Érdemi tárgyalás nélkül függesztette fel kedden az ügyben eljáró bíróság a magyar állam nevében eljáró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) által a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és a Greenpeace Magyarország ellen indított pert. A tárgyalást megelőzően civilek és néhány ellenzéki politikus demonstráltak a bíróság épülete előtt. Az Átlátszó szerint az ökológiai mintagazdaság ellen indított per valójában politikai leszámolás.