Mianmar;Burma;Aung Szan Szú Kji;

Szú Kji a szavazóhelyiség előtt FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/LAUREN DECICCA

- Burma választott

Több mint 30 millió választásra jogosult járulhatott az urnákhoz tegnap Mianmarban (régi nevén Burmában), a választási részvétel 80 százalék körül lehetett. Megkezdődött a szavazatszámlálás. Bár az első eredményeket csak hétfőre ígérték, a legendás ellenzéki vezető, Aung Szan Szú Kji hívei már vasárnap ünnepeltek.

Évtizedek óta a tegnapi volt a relatíve legszabadabb voksolás, annak ellenére, hogy a parlamenti mandátumok 25 százalékát nem a választók dönthetik el, a mianmari hadseregvezetés jelöltjeivel töltik be a képviselői helyek negyedét. A Nobel-békedíjas Szú Kji pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) akkor alakíthat kormányt, ha a fennmaradó helyek legalább 67 százalékát megszerzik. Mianmarban az előző, 2010-es voksolást az NLD bojkottálta, mivel a katonai rezsim nem engedélyezte az akkor még politikai fogoly, Szú Kji indulását, a mandátumok többségét a hadsereg támogatását élvező Egyesült Szolidaritás és Fejlődés Pártja (USDP) birtokolta. Az USDP vezetői attól tartottak, az ellenzéki földcsuszamlás nyomán a párt ellehetetlenülhet, elveszíti mandátumai többségét.

U Ye Htut, a köztársasági elnök szóvivője tegnap a kínai Hszinhua hírügynökségnek telefonon úgy nyilatkozott, a mianmari kormányzat tiszteletben fogja tartani a választások eredményét. A szóvivő méltatta, hogy a 33,5 millió választásra jogosult többsége leadta voksát. Min Aung Hlaing, a hadsereg főparancsnoka újságíróknak azt mondta, nem fog megismétlődni, ami 1990-ben történt, amikor Szú Kji pártja többséget szerzett, de a katonák megakadályozták a kormányalakítást. "Ha az emberek az NLD-t választják, nincs okunk, hogy ne fogadjuk el az eredményt" - mondta. Nagy tömeg várta Augn Szan Szú Kjit, aki Rangunban, a volt fővárosban adta le szavazatát.

Kilencvenegy politikai párt indított jelölteket, több mint hatezren pályáztak a burmai törvényhozás két házának több mint ezer mandátumáért. A voksolást beárnyékolta, hogy a rohingya kisebbség 750 ezer tagjától megtagadták a szavazati jogot, s Burma több, polgárháború sújtotta térségében biztonsági okokból nem tartották meg a voksolást. Első alkalommal engedtek be választási megfigyelőket, az amerikai Carter-központ, az Európai Unió és Japán is elkülte képviselőit, mintegy tízezren felügyelték a voksolás tisztaságát. Néhány helyról jelentettek rendellenességeket a Reuters szerint. Mandalay városában például mintegy 100 embert visszafordítottak, mivel tisztázatlan módon kerültek fel a szavazók jegyzékébe, nem helybeliek, busszal szállították őket a választóhelyiségbe.

A román lakosság nagy része úgy érzi, ellopták a 89-es forradalmat, ellopták a demokráciát. Tüntetők a teljes politikai elit cseréjét követelik. Victor Ponta bukása nem oldott meg semmit, a politikum összezavarodott, a pártok az utcához próbálnak igazodni, teljessé vált a politikai káosz. Az RMDSZ-nek nem kedvez a hangulat, egy előrehozott választás a romániai magyar parlamenti képviseletet is veszélybe sodorhatja.