Nem hiszem, hogy tömegeket mozgatna meg a Városligetben tervezett pusztítás. Pedig a főváros legrégebbi és legnépszerűbb közparkja, az igazságos Mátyás király egykori kedvenc vadászterülete esik áldozatul egy meglehetősen hiányos műveltségű, kultúra ellenes pártvezér-miniszterelnök nagyzási hóbortjának. Az értelmetlenül elköltött milliárdokból ráadásul múzeumi negyedet álmodott Orbán Viktor a fák helyére, csak azért, hogy Horthy imitátorként a Várba költöztesse önmagát és kormányát.
Baán László, a Szépművészeti Múzeum egykor ügyes menedzser-igazgatója szerint majd a turisták áradó tömege fizeti ki a 150 milliárdra becsült költségeket. Baán tudhatja, és tudja is, hogy a Nemzeti Galéria és a többi múzeum együtt sem fog annyi látogatót vonzani, mint akárcsak a barcelonai Picassó Múzeum, hogy a Louvreról, vagy a firenzei Uffiziről, a madridi Pradóról, illetve a londoni National Galeryről ne is beszéljünk.
A Szépművészeti egykori vezetője a maga példájával bizonyította, hogy nagy számban Budapestre csak akkor zarándokolnak külföldi kultúra-turisták, ha a fővárosban világhírű festők fő műveit állítják ki. A magyar festészet, a magyar festők leginkább csak a mi szívünknek kedvesek. Az elmúlt száz év ostoba kultúrpolitikájának köszönhetően a világ nem ismeri őket. Nemzeti értékeink megőrzésére hivatkozva szinte egyetlen európai színvonalú mű sem kerülhetett külföldre, amikor a Munkácsy trilógia egyik darabja körül kialakult méltatlan vásári alkudozásra gondolunk, jusson eszünkbe: a garzonlakás méretű alkotásért kért és ajánlott összegek még kikiáltási árként sem kelhetnek versenyre egy söralátétnyi Renoir, Picasso, Van Gogh mellett. Pedig Munkácsy még a legismertebb magyar festők közé tartozik. Igaz, ő is csak azért, mert Párizsban lett híres mester.
Semmilyen ésszerű indok nem szól a múzeumi negyed mellett, hiszen a főváros érdeke éppen az lenne, ami a legtöbb európai városban is tapasztalható: sok helyszínen legyenek turistacsábító látnivalók. A vendégeknek be kelljen járniuk a várost, minél többet látva értékeiből és persze azért is, hogy séta közben egyenek-igyanak, betérjenek a boltokba, vásároljanak.
A miniszterelnök akaratával azonban senki nem mer dacolni. A stadionépítő, szotyit köpködő, egykori harmadosztályú labdarúgót pedig a kultúra csak addig érdekli, amíg abból a haverok és a vazallusok zsíros falatokat hasíthatnak ki maguknak. Mert ne legyenek kétségeink, a múzeumi negyed építészeti projektje is elsősorban erről szól majd. A beruházás igazi haszonélvezői nem a kultúrára szomjazó hazai és külföldi érdeklődők lesznek, hanem az egykori gázszerelőből építési nagyvállalkozóvá és földbirtokossá avanzsált atyafiak, meg a hozzá hasonló csókosok.
De talán annyi ragad rájuk is a művészet varázsából, hogy a szalonjuk falára kiakasztanak egy szép képet valamelyik kurzus festőtől, focilabdával a patak partján, játszadozó szarvasokkal, vadászruhában az erdőben.
A számlát pedig nem a múzeumi negyed csak papíron létező külföldi látogató tömegei állják majd, hanem - mint mindig - mi, a magyar adófizetők.
