Először vágnám a választ: nem, nem érdemes! Teljesen fölösleges szóvá tenni a disznóságokat, kivételezéseket, a törvények ravasz kijátszását, a röhögésbe fúló hazugságokat, csalásokat. Azonnal megjelenik valamelyik „kimagyarázó”, hogy bebizonyítsa, minden rendben, a törvények szerint történt. Ha úgy érzi, lesülhet a képéről a bőr, megelégszik egy írásbeli nyilatkozattal, közleménnyel, nehogy az emberek szemébe kelljen néznie.
„Furfangos félelem igazgat minket, s nem csalóka remény” – írta a költő az idealizált Horthy-korszakról. Ma a furfangos csalások, ferdítések kora járja. Bárhová lépünk, bármit mondunk, tüstént megjelenik a sunyi politika, hogy védelmezze kivételezettjeit. Oktatásban, gazdaságban, kultúrában, mindenütt. Az államtitkár-asszony magyarázatait hallgatva némelyik igazgatói állás betöltése ügyében óhatatlanul eszünkbe juthatnak Klebelsberg Kunó szavai: Talán meghallják az illetékesek, hiszen intézetet neveztek el róla. „A politika veszedelmet jelent az összes tudományszakra nézve, de a fertőzés veszélye egyik diszciplínánál sem olyan nagy, mint a történelemnél. Mert nagyon könnyű összetéveszteni a történelmet a história nevében való politizálással”.
Mára a láthatatlanná tették a történelem határvonalait. Maradt a politika lélektelen uralma, kiválasztottjainak csalása, hazudozása. Porhintés és hamisítás. S a portól elvakítva azon tűnődünk: mit ér az értelmes szó a hazug közegben?
Mégis próbálkozni kell. Amíg hagyják és lehet. S azért, hogy ne szatócsok jelenítsék meg a nép akaratát.
