EP;menedékjog;Snowden-ügy;

- Menedékjogot adna az EP Snowdennek

Edward Snowden üdvözölte az Európai Parlament tegnap elfogadott határozatát, amelyben a brüsszeli szervezet felszólította a tagállamokat, akadályozzák meg az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség tömeges adatgyűjtését leleplező Edward Snowden kiadatását az Egyesült Államoknak. 

Az EP képviselői szoros eredménnyel – 285 igen, 281 nem szavazattal – elfogadott határozatukban sürgették a tagállamokat, hogy ejtsék az esetleges vádakat Snowden ellen, nyújtsanak neki menedékjogot és ismerjék el, hogy Snowden közérdekű bejelentő, sőt voltaképp a nemzetközi emberi jogok védelmezője. Az amerikai informatikus 2013 júniusában a The Guardian brit lapnak adott interjúban meghökkentő adatokat tett közzé az NSA tevékenységéről. Az NSA hajdani szerződéses alkalmazottja hosszas bizonytalanság után végül Oroszországban kapott menedékjogot, majd ideiglenes tartózkodási engedélyt, de többször is kijelentette, hogy bizonyos feltételek mellett hajlandó lenne hazatérni az Egyesült Államokba. Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője, Ned Price a Guardian megkeresésére válaszolva azonban azt közölte, hogy a washingtoni álláspont Snowden ügyében nem változott. A hivatalos vélemény alapján az informatikus titkos információkat szivárogtatott ki, s ha hazatér, bíróság elé állítják. Az amerikai kormány az 1917-es kémkedési törvény alapján emelhet vádat az NSA lehallgatásait leleplező szakértő ellen.

Paul Ryan, az új washingtoni házelnök megválasztását követően úgy nyilatkozott: itt az ideje rendet tenni a képviselőházban, amely az utóbbi időben csak súlyosbította a nemzet problémáit, ahelyett, hogy segített volna megoldani azokat. „Nagy megkönnyebbülés lenne, ha az amerikai nép, amely működteti ezt az országot, azt látná, hogy a képviselőház összeszedi magát és az ő érdekükben dolgozik. Mekkora terheket venne le az emberek válláról!” – fogalmazott a Republikánus Pártban tevékenykedő Ryan.