- Marine Le Pen államfőségről álmodik

Marine Le Pen akár az elnökválasztás második fordulójába is bekerülhet majd 2017 tavaszán, ám mint a Le Point hírmagazin portréjából kiderül, sokáig nem rokonszenvezett a politikusi szakmával. A lap előkaparta a feledésből azt az immár nyolc éve megjelent könyvet (Le Pen.,atya és lánya), amelyből kiderül, hogy az ifjú hölgy, 23 éves korában, amikor megszerezte ügyvédi diplomáját, a politikusi hivatásra még „átokként” tekintett. Esze ágában sem volt pártcsatákba keveredni, annál is inkább nem, mert a szülők éppen emiatt váltak el. Büszkén viselte az ügyvédi talárt, azt vallotta, őt nem fertőzheti meg a politika. Hat esztendeig tartotta is magát ehhez. Akkoriban közel a párizsi Diadalívhez bevonult egy közismerten szélsőjobboldali, monarchista ügyvéd, Georges-Paul Wagner irodájába, aki egykor szintén a Nemzeti Front tagja volt, ám összekülönbözött Jean-Marie Le Pennel. Wagner doktor fel is vette a fiatal gyakornokot. Abban az évben, 1992-ben indult egy persorozat, melynek gyanúsítottjai részint Algériából érkeztek. Őket Marine-nak kellett védenie.

A Nemzeti Frontban kisebb ribillió is támadt emiatt. A leány „jöttmentek” jogi védelmére fordítja szakmai tehetségét? – kérdezgették többen. Egy ügyvéd kolléga Bruno Sapin, azzal mentegette őt az elégedetlenkedőkkel szemben, hogy a hölgy csupán „mesterségét” gyakorolja, esze ágában sincs a szakmába politikát keverni. Ahogyan teltek a hónapok, Marine Le Pen körül rajongók tábora alakult ki, a legkülönbözőbb politikai égtájakról. Az egyik este a „banda” összegyűlt az Étoile tér közelében lévő ismert mulatóhelyen, amelynek már a neve (Aventure, azaz Kalandra) is sokat elárult. Kiderült, hogy Marine imád mulatni. Ropta a táncot, és közben gondtalanul ivott, nem sokat ügyelve a mértékre sem. Marine ebben a társaságban ismerkedett meg későbbi férjével, három közös gyermekük atyjával, akitől aztán idővel el is vált.

És nem csupán Párizs volt a kicsapongások színhelye, hanem La Trinité-sur-Mer, a tengerparti szülőváros mulatója is. Marine itt is szédülten pörgött a parketten. Az egyik buzgó éjszakai szórakozó mesélte: „Marine volt a bandavezér, körülötte nyüzsögtek a férfiak. Egyáltalán nem vetette meg a kétértelmű vicceket sem, szabadszájú volt”. Az egyik nyári reggelen, ugyancsak a fáma szerint, az ifjú asszony a parkolóban megállított egy kocsit, három fiatalember ült benne. Marine odaült a volánhoz a vezető mellé, kacérkodott vele.

Aztán az első gyerek születése után véget értek a dorbézolások. Korabeli ismerősei meglepetten hallgatták későbbi „vallomását”, amely így hangzott: „Nem folytattam kicsapongó életmódot, nem drogoztam, nem dohányoztam, nem fogyasztottam alkoholt. Nincs rejtegetnivalóm” – hangoztatta. Két évet töltött el gyakornokként Wagner ügyvéd irodájában, majd közölte, önállósodik. Kezdetben senki sem volt hajlandó társulni a „szörnyeteg” leányával, kibérelt egy kicsiny helyiséget. Munkatársakat szerződtettet, de kezdetben minden akadozott. Kevés kliense volt.

Aztán lassan „megfertőzte” a politika. 1997-ben elfogadta, hogy a Nemzeti Front a párt vezetőségébe jelölje. Strasbourg-ban történt ez, az FN kongresszusán, de a küldöttek nem szavazták meg az előterjesztést, nem voltak hajlandók belenyugodni a papa döntésébe. Jean-Marie Le Pent azonban nem olyan fából faragták, hogy ezt tudomásul vegye, élt a szervezeti szabályzat kibúvóival, s lányát egyszerűen vezetőségi taggá nevezte ki. Marine önéletrajzában szépítget, „nem emlékszem semmire”, írta. A politika iránt érzett idegenkedése idővel alábbhagyott. „Hiába született meg első gyermekem, tetszett nekem a hivatás” – emlékezett. Életrajz írója szerint nemcsak erről volt szó: az atyjához fűződő rajongás győzött le mindent. A párton belül is egyre feljebb és feljebb került, a legfelsőbb vezetés, a szűk körű politikai bizottság tagja is lett. Erről őnagysága úgy vallott, „a Le Pen név addig csak hátrányt jelentett. Gondoltam, most végre pozitív hozadéka is lehet. Ezzel az eséllyel éltem” – magyarázta néhány barátjának. Azóta az ügyvédi talár valóban szögre került csak a politikusi öltözet maradt.

Azóta szembekerült apjával is, ám ez a fordulat nem tetszik mindenkinek a pártban sem. Egyes megfigyelők úgy vélik, azért alakult így mindez, mert az idős Le Pen szakított egyik korábbi alvezérével. Bruno Mégret-vel, haragban-perben váltak el egymástól. Mindketten igényt tartottak a pártnév használatára. A bíróság előtt a leány, Marine képviselte jogászként a Frontot, hogy a név megmaradhasson kizárólag az öreg „tulajdonaként”. Amikor megszületett a jogerős ítélet, Marine azon nyomban haza telefonált, „papa, győztünk!” A Front nem csupán megőrizhette nevét, hanem változatlanul csakis neki járt az a hagyományos, még a korábbi frankban számított évi 41 millió is, amely a törvény szerint állami támogatásként járt. Marine Le Pent büszkeség töltötte el, a jövője garantálttá vált a párt élén, és ezzel tekintélyes jövedelme is biztosítva volt.

Mára Marine Le Pen vált a FN megkérdőjelezhetetlen vezetőjévé. Sőt, azzal számol, hogy pártja országosan is tovább erősödik, amire alkalmat adhat a decemberi regionális választás. Abból indul ki, ha néhány kulcskörzetben többséget szerez, ezzel lényegesen stabilizálhatja országos helyzetét is. Ezzel pedig Marine helyzete is még erősebbé válhat. Miután a papát a pártban sikerrel háttérbe szorította, a 2017-es köztársasági elnökválasztáson ő lesz az egyik jelölt. Arról álmodik, hogy bejut a második fordulóba is, akár Francois Hollande, akár Nicolas Sarkozy ellenfeleként, és ezzel netán megismételheti Jean-Marie Le Pen 2002-es diadalát. Ekkor ugyanis bejutott a „fináléba”, s az utolsó pillanatig versenyben maradhatott az Élysée palotáért vívott küzdelemben Jacques Chirac-kal. Igaz Le Pen akkor, vesztett, és valószínűleg ez a sors várna másfél év múlva leányára is, már ha bekerülne a második felvonásba. Franciaországnak a közeljövőben sem lesz szélsőjobboldali államfője, de hát a hatalmi mámor mérhetetlen, és Marine Le Pent egyéb sem érdekli.