Szeged;ítélet;embercsempész;

- Hat évre ítéltek egy embercsempészt Szegeden

Hat év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság szerdán egy tunéziai férfit, aki májusban egy furgonba zsúfolva 38 menekülőt próbált a magyar-szerb zöldhatár közeléből Ausztriába csempészni. Az Olaszországban élő, negyvenéves férfit vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva, a sértettek sanyargatásával, társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság és tíz évre kiutasította Magyarország területéről.

A férfi május közepén érkezett Magyarországra, megbízójával - aki 500-1000 eurót ígért a fuvarért - Budapesten találkozott. Egy furgont, mobiltelefont, GPS-készüléket kapott, majd a járművel május 27-én a magyar-szerb határ közelébe, Domaszékre hajtott. Az előre egyeztetett helyen megállt, ahol 38, a zöldhatáron egy másik embercsempész által átkísért menekült beszállt a járműbe. 

A furgon 12 köbméteres rakterében semmilyen szellőzés nem volt, a felnőttek összezsúfolva utaztak, amíg néhány kilométer múlva a rendőrök meg nem állították az autót. A levegőtlen, sötét helyen - tanúvallomásuk szerint - az utasokban már néhány perc alatt halálfélelem alakult ki, egyikőjük úgy fogalmazott: "Biztos nem bírtuk volna ki az utat így." A szakértői vélemény szerint az utasok az oxigénhiány és a magas szén-dioxid-koncentráció miatt másfél óra után életveszélyes helyzetbe kerülhettek volna. A vádlott a bíróság előtt megtagadta a vallomást, de az utolsó szó jogán szólva elismerte bűnösségét és azt mondta, megbánta tettét. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, így a döntés nem jogerős.

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Gyulai Törvényszék első fokon azt a férfit, aki a vád szerint megölte korábbi élettársa két családtagját, a nőt és egy másik rokonát pedig szintén meglőtte tavaly májusban Magyarbánhegyesen. A vádlott feltételesen sem bocsátható szabadlábra - közölte a törvényszék sajtótitkára szerdán.