TV2;Simicska;

Fotó: Tóth Gergő, Népszava

- TV2-háború: Simicska lépett egyet

Letétbe helyezték a Közjegyzői Kamaránál a TV2 opciós szerződés szerinti vételárát - mondta lapunknak Óvári Győző. A Megapolis Media Zrt. ügyvédje lapunknak pontos összeget nem említett, de elmondta, azért került letétbe az összeg, mert a Ptk. így rendelkezik abban az esetben, ha a felek között jogvita alakul ki. A vételi jog gyakorlásának két feltétele van, egyrészt, hogy a szándékot bejelentsék, másrészt hogy fizessenek is érte - immár mindkettő teljesült.

Az említett opciós szerződés még 2013-ban jött létre a Fonyó Károly tulajdonában lévő Megapolis és a korábban a TV2 Media Group Holdings Kft.-t tulajdonló CCA Vízió Kft. és Double 6 Dominoes Kft. (D6D) között. A két cég a TV2 két ügyvezető-tulajdonosáé, Simon Zsolté és Yvonne Dederické. A kontraktus értelmében Simonék átruházzák üzletrészüket a Megapolisra egy előre meg nem határozott időpontban.

Ezt érvényesítette Fonyó október 13-án, két nappal az előtt, hogy Andy Vajna bejelentette, megegyezett a tulajdonosokkal a csatornát üzemeltető TV2 Média Csoport Kft. megvásárlásáról - ennek tulajdonosa a TV2 Holdings. Dederickék végül elismerték, hogy egy hitelügylet biztosítékaként jött létre a kontraktus, ám annak hatályosságát vitatják: tavaly októberben ugyanis a CCA és a D6D eladta a saját tulajdonosainak, Dedericknek és Simonnak a TV2 Media Groupban lévő 50-50 százalékos részesedését.

Óvári ezzel kapcsolatban elmondta: jogi eljárás keretein belül fogják tisztázni, hogy a cégmozgások jogszerűen történtek-e. Az ügyet bonyolítja, hogy a TV2 korábbi tulajdonosának, a Pro7Sat1-nek (P7S1) minden a TV2-höz kapcsolódó vállalatban zálogjoga van, mivel Simon és Dederick annak idején úgy vásárolta meg a TV2-t, hogy a németek meghitelezték nekik a vételárat. Korábban azt lehetett hallani, hogy e zálogjogok törlését a P7S1 nem engedélyezte, ám Óvári szerint ilyen lépésre nem készültek, így nem is kérték ki a németek engedélyét.

Eközben a PM felszólította a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH), hogy függessze fel a hivatali eljárást, amíg nem tisztázódik a TV2 tulajdonosi jogvitája. Mint írták, ha mégis folytatódik a fúziós kérelem elbírálása, vegyék figyelembe, hogy Vajna többek közt kormányzati tisztségviselő. A GVH-nak ezért a piaci erőfölénnyel való visszaélés lehetőségének vizsgálatakor a TV2-t és a közmédiát egy cégcsoportként kellene kezelnie.

"Természetesen kerítésről is szó van" - közölte az osztrák belügyminiszter az Ö1 osztrák közszolgálati rádió szerda reggeli műsorában azzal kapcsolatban, hogy Ausztria erősíteni kívánja az osztrák-szlovén határ ellenőrzését.