késelés;féltékenység;

FOTÓK: police.hu

- Féltékenységből rendezett vérfürdőt a szegedi késelő (fotók)

Egy férfi szerelemféltésből többször megszúrt egy 33 éves sándorfalvi lakost Szegeden, a Makkosházi körúton lévő gyorsétterem melletti füves területen még márciusban. A rendőrség több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt javasol vádemelést - írja a police.hu. A képre kattintva galéria nyílik!

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A megtámadott férfi segítségére siető 24 éves kiskunfélegyházi lakos a dulakodás közben a földre került. Őt a gyanúsított szívtájékon próbálta szúrni, miközben azt kiabálta, hogy megöli a sértetteket. P. Sándor azért nem tudta megszúrni a földön fekvő embert, mert a másik sértett ellökte a kést tartó kezét. A 24 éves gyanúsított ezután elmenekült a helyszínről. P. Sándor 2015. március 2-án feladta magát a rendőrségen, miután értesült arról, hogy a nyomozók országszerte keresik.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság több emberen elkövetett emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen folytatott nyomozást a rendőrség befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Csongrád Megyei Főügyészségnek.

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy idős asszony táskáját egy késsel leszakítva a válláról rabolta el a tunyogmatolcsi piactéren. Az asszony nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett a dulakodás következtében.