A napokban olvastam az egyik médiakutató gondolatait a magyar diákok meglehetősen gyenge szerepléséről a nemzetközi PISA-felmérésében. Számomra nem olyan friss a hír, mint ahogyan az említett szerző írásából kiderül, mert évek óta hallani a magyar diákok felkészültségének hiányairól, s ezek rendre bizonyos nemzetközi összehasonlítások nyilvánosságra kerülésekor derülnek ki. Dr. Nagy Zoltán ezt jórészt az elmúlt évek köznevelési politikájának hektikus változásainak számlájára írja, amiben igaza is lehet akkor, ha ezt a folyamatot kiterjesztjük az elmúlt 25 évre.
A bal- és jobboldali kormányok váltógazdálkodása minden ciklusban újabb oktatáspolitikai koncepciót hozott magával, amelyet a rendelkezésre álló rövid idő alatt persze egyik kormányzat sem tudta végig vinni. Az oktatás olyan mint egy hatalmas tankhajó mozgása: minden kormánymozdulat lassan hozza meg az eredményét. A magyar diákok akkor érhetnének el ténylegesen jobb eredményeket, ha a közoktatás reformját az iskolakezdéstől indítanák el és módszeresen, következetesen, évfolyamról évfolyamra, egymásra építkezve vinnék végig. De erre - hosszú pedagógusi pályám tapasztalata mondatja velem - nem sok reményt látok.
