Gyurcsány Ferenc;Orbán Viktor;

FOTÓ: Tóth Gergő

- Sokak Magyarországa - Gyurcsány 3 pontja

A DK elnöke bemutatta Sokak Magyarországa című programját, amelynek részleteiről az Index írt előzetesen. Gyurcsány Ferenc szerint erős vezetőre van szükség, és ha a baloldal hatalomra jut, nem szabad visszaállítani a 2010 előtti rendet - olvasható a hvg.hu honlapján.

Gyurcsány három pontban foglalta össze, mi kell a Fidesz legyőzéséhez.

- Erős vezetés: olyan személyre lenne szükség, aki tud stratégiában gondolkodni, konfliktust mer vállalni, máskor viszont kompromisszumkész. Beszéli a tömeg és az értelmiség nyelvét is. Az illető vezetőt szerinte kockázatos lenne "importálni", mert párt nélkül könnyen azoknak a bábjává válhat, akik hatalomhoz juttatták. Gyurcsány nem említ neveket a programban.

- Politikailag összhangban dolgozó párt vagy pártok: a mostani választási rendszerben nem lehet megúszni az összefogást Gyurcsány szerint, aki tavaly javasolta egy mindenkit magába foglaló Demokrata Párt megalapítását. A fő felelősség ebben a kérdésben szerinte a szocialistáké, mert ők élvezik a legnagyobb támogatást.

- Orbán utáni program: ez a legkevésbé vitás terület az ellenzéki pártok számára, tere van a jó kompromisszumoknak – írta Gyurcsány. Mindenekelőtt azonban minden pártnak meg kell alkotnia a saját programját, amivel a DK 2016. februárra lesz kész. Ha az ellenzék győzne 2018-ban, akkor sem szabad visszaállítani a 2010 előtti rendet, Orbánék kormányzása ugyanis olyan mélyreható változásokat indított el a társadalomban, a gazdaságban, a kultúrában és a törvénykezésben, amelyek többsége belátható időn belül nem visszafordítható.

A teljes cikket itt olvashatja!

"Aki demokrata, az velünk tart" 

Újra kell teremteni a jövő Magyarországának vízióját hordozó, kormányzóképes, demokratikus, polgári magyar baloldalt - hangoztatta Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke csütörtökön Budapesten, pártja alapításának negyedik évfordulóján, ismertetve Sokak Magyarországa című röpiratát.

Akik magukat demokrataként határozzák meg, azoknak ebben a küzdelemben össze kell fogniuk, "aki demokrata, az velünk tart" - mondta.

Akik a jobboldalra szavaztak, az erőre, a kormányzóképességre és a kiszámíthatóságra szavaztak, ezért a baloldalon ezt kell ismét megteremteni - emelte ki, hozzátéve: annak van a legtöbb felelőssége "ebben az osztott demokratikus világban", aki mögött a legtöbb szavazó áll. Gyurcsány Ferenc szerint ennek az oldalnak történelmi felelőssége van abban, hogy lesz-e Orbánnak demokratikus alternatívája - írja az MTI.

Soha olyan kiszolgáltatott helyzetben nem volt még Budapest közösségi közlekedése, mint most. A BKV idei működéséből összesen 39 milliárd forint hiányzik. A kormány máig nem utalta át a BKV-nak azt a 24 milliárd forintos normatív támogatást, amelyre a központi költségvetésben kötelezettséget vállalt. További 15 milliárd forintnyi működés pedig mind a kormány, mind a főváros részéről finanszírozatlan - olvasható az MSZP közleményében.