Publicisztika;TV2;

- Műsor

A gazdasági miniszter újra bizonyította, hogy jó pártkatona, megbízható káder. Nem megy szembe a főnökével, sőt erősíti annak mondandóját. A kedves vezető nemrég arról beszélt, hogy "az új pártfinanszírozási törvény szerint a pártok már nem szorulnak rá befolyásos gazdasági "érdekcsoportokra". S valóban, Orbán Viktor rendszerében már megfordult a dolog: a hatalom szippantja be a gazdasági vállalkozásokat, az ő oligarchái osztozhatnak a jusson (akár megérdemelt, akár nem). Így aztán joggal állítja Varga Mihály, hogy Magyarországon nincs olyan gazdasági érdekcsoport vagy tulajdonos, amely és aki beleszólna a politikai döntésekbe.

Mindezt a TV2 körül kitört harc kapcsán mondja a miniszter. S most morfondírozhatnánk azon is, hogy végtelenül naiv-e, amikor arról beszél, a nézőknek drukkol, hogy jó műsort kapjanak. Mert persze teljesen igaza van, csak ebben az országban ez már nem szokott szempont lenni. Hozhatnánk erre példaképpen a közszolgálatinak régóta már csak csúfolt médiát, amelynek jelentős részéből - a kedves vezető nagyobb dicsőségére - a kormánypropaganda szócsöve lett. Tekintet nélkül arra, hogy a nézőnek jó műsor kell. Viszont igenis tekintettel arra, hogy a közönségbe bele kell sulykolni, amit a hatalom fontosnak tart.

Sajnálattal kell felvilágosítanunk Varga minisztert, hogy - hiába nem látja ilyen feketén a világot - Magyarországon a médiát már rég felosztották kormánypárti és ellenzéki részre. És az előbbi sokkal nagyobb és hangsúlyosabb, nem mellesleg pénzzel jobban ellátott, mint az utóbbi. Mert például a hirdetéseket az kapja, akit kormánypártinak tekintenek és egyáltalán nem számít, hányan nézik a műsorát, vagy mennyien olvassák a lapját.

Az interjú eme részének slusszpoénja persze megint ül. A gazdasági tárca vezetője ugyanis - összhangban főnökével - azt mondja, Simicska Lajosnak azért volt konfliktusa Orbán Viktorral, mert bele akart szólni politikai döntésekbe. "Ez Magyarországon nem megy" - teszi hozzá. Nem bizony. Magyarországon ugyanis a politika határoz meg mindent. Mármint az orbáni politika. Gazdaságot, érdekeket, törvényeket.

Még azt is, mi és milyen legyen a műsor.