Mozgáskorlátozott, nyugdíjas vagyok, joggal mondhatom, hogy nem könnyű az élet. 2002-ben még csak politikailag lett kettészakítva az ország, amióta bevezették az útdíjakat, azóta sikerült a családokat is elszakítani egymástól. Amikor kiderült, hogy a normális életvitel fenntartásához szükségünk lesz egy autóra, összespóroltuk rá a pénzt, de aligha voltunk elég gondosak, mert nem számoltunk az autóval járó tetemes kiadásokra. Az üzemanyagárakra, a karbantartás díjára, a vizsgáztatásra, az adóra, a biztosításokra... Felsorolni is hosszú. Aztán jött az útdíj, amelyet szinte minden fontosabb útvonalra kiterjesztettek, s azóta gondolni sem tudunk arra, hogy az ország távolabbi vidékein lakó rokonainkat meglátogassuk. Névleg van érdekképviselet a mozgáskorlátozottaknak, de nem tudok arról, hogy akár a kisujjukat mozdították volna az érdekeinkben. Aki olvassa a Népszavát, figyeli a híreket, jó ideje pontosan tudja, hogy ez a kormány semmibe veszi a sérült embereket, a rokkantakat, a legszegényebbeket. Csak ehhez szerettem volna még egy adalékkal szolgálni.