horvátok;határzár;Zákány;

 MTI fotó: Varga György

- Egyik zár a másik után - Becsukott Zákány

Lezárták pénteken éjfélkor a magyar-horvát zöldhatárt, ugyanazt a határrendészeti módszert vezették be, mint a magyar-szerb szakaszon - ezt Kovács Zoltán kormányszóvivő jelentette be a Somogy megyei Zákányban tartott sajtótájékoztatón.  Nem volt gyodavagon, és semmiféle keménykedés sem Zákányban szombaton nulla órakor, amikor Magyarország lezárta a zöldhatárt Horvátország felé - írta a hvg.hu a helyszínről. Szijjártó Péter külügyminiszter szombaton bejelentette: Magyarország ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést a magyar-szlovén határon.

Két tranzitzónát alakítottak ki 

A kormányszóvivő a zákányi sajtótájékoztatón elmondta, hogy két tranzitzónát alakítottak ki, ahol az országba belépőket regisztrálják majd. Kovács Zoltán szerint a legális belépés továbbra is lehetséges a magyar-horvát határon is. "Ez azt jelenti, hogy a zöldhatárt, a természetes határokat lezártuk, a határátkelő helyek szigorított ellenőrzés mellett nyitva maradnak, tehát a törvényes belépés lehetősége mindenki számára rendelkezésre áll" - magyarázta a szóvivő, aki szerint  erre a lépésre azért is szükség volt, mert a brüsszeli uniós csúcs még mindig nem tudta eldönteni az első lépést, nevezetes az unió külső, elsődleges határainak a védelmét

Nem volt semmiféle keménykedés Zákányban
"Aki már ideért, de még a határ túloldalán van, azt még átengedjük" - mondták a rendőrök a hvg.hu Zákányban lévő tudósítójának szombaton nulla órakor, abban a pillanatban, amikor a magyar kormány, illetve a Nemzetbiztonsági Kabinet pénteki döntése nyomán életbe lépett a Magyarország és Horvátország közötti zöldhatár lezárása. Itt - noha korábban megjelentek a hírek arról, hogy előkészítették - a határzár pillanatában nem vetették be az úgynevezett gyodavagont, amivel Röszkénél eltorlaszoltál a vasútvonalnál lévő kerítésrést.A horvát oldalra 23.20 körül érkezett egy menekülteket szállító vonat, amiről nulla óráig mintegy ezren értek át magyar területre, így a további 5-600 embert még bevárták.

MTI fotó

MTI fotó

Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó tájékoztatása szerint a magyar-horvát határon pontosan ugyanazt a határrendészeti megoldást alkalmazták, mint a szerb határszakaszon, ám miután a horvát határszakasz közel kétszerese a szerb szakasznak, nem kis logisztikai kihívást jelentett a határzár megépítése. Ezzel a lépéssel a jogi státus is változik, a határzár illegális átlépése, megrongálása bűncselekmény - tette hozzá. Bakondi György kitért arra is, hogy kicsit ellentmondásosak a Horvátországból érkező hírek, megvárják a hiteles információkat, annak alapján döntenek arról, hogy kell-e valamilyen egyéb intézkedést hozni. Kovács Zoltán kormányszóvivő a várható fejleményekre vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: többféle, egymásnak ellentmondó verziót hallottak a horvát fél részéről, a magyar kormánynak nem tiszte véleményezni ezeket a megnyilvánulásokat

És mi most mit tegyünk?
Nem az a kérdés, hogy mi is lezárjuk-e a határt, hanem az, hogy mikor - ezzel a címmel jelent meg vezércikk szombaton a Vecernji List című horvát napilapban. A cikk szerzője szerint Magyarország döntése, hogy lezárja zöldhatárát, gyökeresen megváltoztatja Horvátország pozícióját és megnehezíti a dolgát. Kérdés, hogy áthidalhatatlan-e a probléma.  A Telegram horvát hetilap egyenesen azzal vádolta a magyar kormányt, hogy a határzár elrendelésével durván beleavatkozott Horvátország belpolitikai ügyeibe.  "Orbán Viktor ezzel a döntésével megmutatta, hogy valóban befolyásolni akarja a horvát parlamenti választások kimenetelét" - olvasható a lapban.

Magyarország a határzárral nem fogja megállítani a menekülőket

MTI fotó: Varga György

MTI fotó: Varga György

Horvátországnak van Szlovéniával egyeztetett terve a menekültválság kezelésére, amely az után lép életbe, hogy Magyarország éjféltől lezárja a magyar-horvát zöldhatárt - közölte pénteken a horvát kormányszóvivő, akit a Reuters hírügynökség és az Index.hr horvát hírportál idézett. Zoran Milanovic horvát kormányfő állandó kapcsolatban áll Miro Cerar szlovén miniszterelnökkel. Csütörtöki brüsszeli megbeszélésük után Milanovic és Cerar többször beszélt telefonon. Horvátországnak már korábban volt C terve, amelyről Szlovéniával állapodott meg. Vesna Pusic horvát külügyminiszter a Nova TV horvát televíziónak úgy nyilatkozott: Magyarország azzal, hogy határzárat rendel el, nem fogja tudni megállítani a menekülőket, azok továbbra is jönni fognak Horvátországba és Szerbiába is. A külügyminiszter úgy vélte, az unió külső határait Görögországban kell megvédeni, amelyre ott van a Frontex, az Európai Unió határőrizeti szerveinek koordinációjáért felelős intézménye. Magyarországnak nem állhat érdekében, hogy destabilizálja szomszédait - tette hozzá.

MTI fotó

MTI fotó


Határellenőrzés a magyar-szlovén határon

Magyarország ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést a magyar-szlovén határon - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton. Szijjártó Péter a döntés indokaként azt mondta, hogy a kormány információi szerint megkezdődött a magyar-szlovén határra szállítása azoknak az "illegális bevándorlóknak", akik a zöldhatár péntek éjféli lezárása miatt nem tudják átlépni a magyar-horvát határt. "Az intézkedés a schengeni egyezmény adta kereteken belül történik" - hangsúlyozta a miniszter, jelezve, hogy az ellenőrzés a magyar-szlovén határon mindaddig hatályban marad, amíg azt a helyzet indokolja. Közölte továbbá, hogy a magyar kormány a döntésről értesíti a szlovén külügyminisztériumot és az Európai Bizottságot is. Szijjártó Péter - természetesen ismét a magyarok védelméről beszélve - leszögezte: Magyarország területére senki nem léphet be, és onnan senki nem léphet ki az európai szabályok megsértésével.

A magyar határra is szállítanak menekülteket a horvát hatóságok

Ranko Ostojic horvát belügyminiszter az opatováci sátortáborban újságíróknak elmondta: a kelet-szlavóniai Tovarnikból délelőtt elindult egy 1800 főt szállító vonat Csáktornyára (Cakovec), ahonnét hatszáz főt autóbuszokkal szállítanak el a macelji és muraszerdahelyi (Mursko Sredisce) közúti határátkelőkre, míg a többiek vonattal teszik meg az utat a muraszerdahalyi vasútállomásig. A miniszter megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a szlovén hatóságok reggel nyolc órakor Horvátország irányából háromszáz menedékérőt engedtek át a macelji és háromszázat a muraszerdahelyi határátkelőkön. Jelenleg 600 illegális bevándorló tartózkodik Bapska környékén, ahol éjszaka a rendőrség lezárta a zöldhatárt az "új ütemezés átszervezése" miatt - mondta a tárcavezető. A Hina horvát hírügynökség nem hivatalos forrásokra hivatkozva közölte: a horvát hatóságoknak szándékában áll Csáktornyáról autóbuszokkal 600 menekülőt elszállítani a Gorican-Letenye határra is, vagyis Magyarország felé.