A tudatmódosító szerek kérdésével foglalkozó szakemberek szerint a hazai drogpolitika legnagyobb kihívása az új típusú pszichoaktív, más néven dizájner drogok rohamos terjedése és az alkoholizmus lenne, de a kormány kizárólag a közvéleményt a fogyasztók ellen hangoló rendészeti megoldásokban lép fel aktívan. A szakma gyakorlatilag egybehangzóan lesújtó értékelést adott az állami drogpolitikáról idén júniusban, amikor a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület (KCKT) Élő Jelentés összeállítására hívta őket. Megtervezett, strukturált és dokumentált beszélgetések, továbbá 92 szakember által kitöltött kérdőívek segítségével állt össze a több mint 100 oldalas összefoglaló, amely négy terület helyzetét igyekszik felvázolni. Milyen a magyar drogpolitika, hol tart a megelőzés, milyen az ártalomcsökkentés, vagyis a kábítószer-használók életét segítő programok helyzete és végül milyen a kezelésre szoruló drogosok ellátásának színvonala. A kábítószerhelyzettel foglalkozó európai központ kérdőíveinek felhasználása nemzetközi összehasonlításra is alkalmas eredményeket hozott, így is értékelnünk kell, hogy a magyar szakemberek szerint a drogkérdés kezelése ma teljes bizonytalanságban van Magyarországon. A szöveg attól válik valóban „élővé”, hogy pontosan visszaidézi a területen dolgozó szakemberek véleményét.
A drogpolitikáról
A Jelentés emlékeztet rá, hogy az Országgyűlésben 2009-ben elfogadott, a civil szakmai szervezetek támogatását is élvező Második Drogstratégiát az Orbán kormány 2010 decemberében visszavonta. A három évvel később elfogadott új stratégia már nem találkozott a szakma elképzeléseivel, ráadásul azóta sincs végrehajtási utasítása, vagyis a hazai drogkérdés napi szintű kezelésére nincs iránymutatás. A civil összefoglalóból az is kiderül, hogy míg 2003-ban 1,8 milliárd forintot fordított az akkori kormány a kábítószerkérdés kezelésére, addig 2012-re a költségvetési támogatás reálértéken ennek tizedére csökkent. A területen dolgozók így értékelik a helyzetet:
"Az állam három módon tud részt venni a drogpolitika kezelésében: szabályozóként, finanszírozóként és a politikai klíma meghatározójaként. Mind a három tekintetében drámai módosulások történtek.”
A vizsgálatban válaszokat adó szakemberek az akarnokságot és a képmutatást említették a Nemzeti Drogellenes Stratégia vezérlőelvének, miközben erőtlennek és hiányosnak látják az elveket és úgy érzékelik, hogy a kormánynak csak a kínálat csökkentésére vannak valamilyen – főként rendészeti – tervei, vagyis az állam próbálja az egész drogkérdést kriminalizálni és a társadalmon kívülre helyezni.
"…sokkal nagyobb probléma, hogy az egyetlen eszközrendszer, amit hajlandó használni és abba hajlandó erőforrásokat is csoportosítani, az a kriminalizálás és a büntetőjog, ami nagyon nagy probléma”.
A hazai drogpolitika legnagyobb kihívásának egybehangzóan az új pszichoaktív szerek, a dizájner drogok megjelenését említik a szakemberek, amivel azonban a hivatalos kormányzati politika nem tud, vagy nem akar mit kezdeni.
„…Megjelentek a dizájner drogok és ehhez képest a válaszreakció a kormány részéről inkább a szolgáltatásoknak az ellehetetlenítése… a kormányzatnak az erre való reagálása kicsit úgy néz ki, mint amikor tűz keletkezik és nem tűzoltás történik, [...] inkább elkezdődött ennek a legyezgetése, vagy olajjal kezdték el önteni a tüzet."
A drogszakértők a kormányzati lépések kiszámíthatatlanságát, a kihívásokra adott rossz állami válaszokat nagyban a valós folyamatok és adatok ismeretének hiányára vezetik vissza. A kormány egyszerűen nem veszi tudomásul, hogy elrohan mellette a valóság.
"Én azt gondolom, hogy ez felrobbantja az egész szférát. Öt év múlva nem fogunk heroinról beszélni, nem fogunk emlékezni a marihuánára, teljesen más a mechanizmus, más az egészségügyi és pszichés hatása, és ennek a folyamatnak a leges-legeslegelején vagyunk."
A megelőzésről
Többen kitérnek rá a jelentésben, hogy a kormányzati kommunikáció ugyan nagy ritkán, de a megelőzés fontosságát hangsúlyozza, ugyanakkor már egy 2011-ben készített felmérés is azt mutatta, hogy az iskolai és más közösségi, megelőzést szolgáló alkalmak száma csökkent. Míg 2005-2009 között az iskolák 85-88 százalékában volt valamilyen prevenciós vagy egészségfejlesztő program, addig 2011-ben az intézmények többségében megszűntek az ilyen foglalkozások. A Nemzeti Egészségfejlesztő Intézet (NEFI) ajánlását 32 program nyerte el eddig, vagyis a szakemberek állítása szerint az 1993-as szintre zuhant a megelőzés elérhetősége a diákok körében. Nincs pénz új programokra, az iskolák nem dönthetnek önállóan, az oktatáspolitikai dokumentumokban nem hangsúlyos a drogprevenció, az egyetlen biztos pont a rendőrségi drogmegelőzési előadások beengedése, ami egyet jelent a kérdés általános kriminalizálásával.
„…amit látok és tapasztalunk a saját bőrünkön: visszaesett a prevenció az iskolákban, nagyon nehéz bejutni az iskolába”
Az iskolán kívüli prevenciós programok – ha lehet – még ennél is rosszabb helyzetben vannak. A támogatásuk minimálisra csökkent, és ezekhez a pénzekhez is csak pályázati úton lehet hozzáférni, vagyis minden szervező folyamatos bizonytalanságban van, hogy egy év múlva tudja-e folytatni a megkezdett munkát.
„…ráadásul teljes mértékben egyenlőtlen az országban való eloszlás. Tehát, hogy van valamelyik megyében 3, Pest bizonyos kerületében 2, aztán az ország másik végében meg semmi. Tehát földrajzilag is teljes mértékben egyenlőtlen. … Teljes káosz.”
Az ártalomcsökkentésről
Az Élő Jelentésben a szakemberek lesújtó képet rajzolnak az ártalomcsökkentés magyarországi helyzetéről. A tűcsere-programok nyílt üldözését a Kék Pont józsefvárosi szolgáltatásának bezárása indította el, de a tűcsere mára szitokszó lett, amit még a szakmában is kerülnek. Általánosságban is elmondható, hogy az elutasító társadalmi környezet miatt a fertőző betegségek terjedését akadályozó programok legfeljebb megtűrtek, de nem támogatottak, holott az új pszichoaktív szereket elsősorban intravénásan adják be maguknak a használók, így megnőtt a fertőzésveszély. A kiemelten veszélyesnek számító hazai börtönökben is csak elvétve érhetők el HIV vagy a Hepatitis C (HCV) szűrővizsgálatok, pedig ott könnyű lenne megszervezni a programot. Jelenleg 27 helyen működik tűcsere az országban, a szám folyamatosan csökken, a két legnagyobb budapesti helyszínt tavaly zárták be.
"…Szitokszó lett az alacsonyküszöb, ártalomcsökkentés. Bújtatva lehet valahogy működtetni.”
Ezek a folyamatok nem maradtak következmény nélkül. Az Országos Epidemiológiai Központ által az intravénás szerhasználók körében végzett HIV, illetve HCV szűrés eredményei azt mutatták, hogy 2011 és 2014 között közel a duplájára emelkedett a Hepatitis fertőzöttek aránya.
A szakértők azt is elemezték, milyen a fesztiválok és az éjszakai szórakozóhelyek felkészültsége a droghelyzet kezelésére. A jelentés tegnapi bemutatóján a kutatás egyik munkatársa úgy értékelte, hogy az állandó ápolókat alkalmazó fesztiválszervezők jobb helyzetet teremtenek, de a szórakozóhelyek tulajdonosai be sem akarják engedni a drogprogramokat, mert nem merik vállalni, hogy rendezvényeiken jelen van az illegális szerhasználat.
"Elején volt ilyen, mi mondtuk a biztonsági embernek, hogy kik vagyunk, és hogyha furcsa emberek vannak, akkor azokat ellátjuk és mondta a biztonsági ember, hogy azokat meg szoktam verni és kidobni. Akkor mondtam, hogy nem, nem, akkor inkább passzolják le nekünk, majd mi elpátyolgatjuk őket. Ez most már működik kb."
Ráadásul a szakma sincs felkészülve, hogy a hónapról hónapra változó szerek hatásairól és használatuk hosszú távú következményeiről felvilágosítsa a fiatalokat – akik között egyre több a 14 év alatti gyerek és az egyetemista is.
„Fogalmunk sincs, hogyan csökkentsük az ártalmakat, mit mondjunk annak a srácnak, akinek teljesen ki van száradva a szája, jól láthatóan egész nap biót szív, hogy amúgy mit kellene másként csinálnia, azon túl, hogy ne biózzon vagy kevesebbet, semmilyen konkrét és kézzelfogható gyakorlatunk, vagy bármilyen tanácsunk nincsen erre.”
Ennél is nagyobb gond a komplex, integrált programok hiánya, mert ma például megvan a hajléktalanok ellátórendszere, ahol azonban nem kap segítséget a kábítószert használó hajléktalan. Ugyanez a helyzet a szexmunkások körében is. A régóta ezen a területen dolgozók arra is figyelmeztetnek, hogy nem elég szociális munkásokat képezni egyetemeken és főiskolákon, ha az elméleti tudás mellé nem társul emberi alkalmasság.
„Itt nem a szakemberhiánnyal van a baj, hanem azzal, hogy képezünk szakembereket, de alkalmatlanokat. Nekem is volt olyan osztálytársam, aki azt mondta, utálja a drogosokat, alkoholistákat és nem értettem, miért jön el szociális munkásnak.”
Az ellátásról
A szakemberek többsége szerint a kliensek nagy része nem tud hozzáférni az ambuláns ellátásokhoz az országban és a helyzet az utóbbi öt évben folyamatosan romlik. Különösen rossznak látják a gyereke és serdülők helyzetét, de nem megoldott a kábítószeres szexmunkások és a kismamák gondozása sem. Ezeken a területeken a drogpolitika valamennyi hibája sűrítetten jelenik meg, hiszen nemcsak az a baj, hogy az ország egyik sarkában van, a másikban meg nincs orvos és rendelő, hanem az is, hogy a pénz sehol nem elég, nincs stratégiai tervezés, a segítséget kérők számához mérten kevés a szakember, a pályázati rendszer pedig rugalmatlan.
„A dizájner drogok miatt sokkal több súlyos állapotú kliens van, hosszabb várakozási idő van, korábban emberek hetente tudnak jönni, most annyian vannak, ha dolgozni akarunk velük, sokszor eltelik 2-3 hét, ha nem is lettünk kevesebben az ambulancián segítők, de nekik az az érzetük, hogy kevesebb idő jut rájuk.”
A Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület tegnap nyilvánosságra hozott Élő Jelentése sok tekintetben hiánypótló összefoglalása a hazai droghelyzetnek, de nem pótolhatja az állami feladatokat: az objektív adatgyűjtéseket, a stratégia végrehajtási utasításait. A területen dolgozók szerint ma már akkora az információhiány a magyar droghelyzetről, hogy az akadályozza az intézmények szakmai működését. Az egyik civil szervezet vezetője úgy fogalmazott az elemzés bemutatóján: ha az állam folytatja az eddigi struccpolitikáját, tovább nő a szakma elbizonytalanodása és egyre többen kerülnek veszélybe, mert nem lesz kihez fordulniuk segítségért.
A civilek önálló élete
Az állami egyeztetések formálissá válása vagy megszűnése, a tehetetlenség elleni válaszként tavaly májusban hozták létre drogügyekkel foglalkozó civil szakmai szervezetek a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testületet (KCKT) és a drogszakmai civil ombudsman intézményét. Az állami Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság mintájára létrehozott testületre a szakemberek szerint azért van szükség, mert a kormányzat 2013-ban kizárta a civil delegáltakat a kábítószerkérdés tanácsadói csoportjából. A KCKT folyamatos helyzetértékelések, szakmai állásfoglalások készítését vállalta az ágazatban dolgozók érdekképviseletének megszervezése mellett.
Az induláskor úgy fogalmazott a testület elnöki tisztét betöltő Szemelyácz János pszichiáter-addiktológus, a pécsi INDIT Közalapítvány elnöke, hogy a hazai drogügyi szociális- és egészségügyi ellátórendszer meredek lejtmenetbe került ugyan, de a civil megoldással próbálnak a kihívásokra új utakat és eszközöket találni. Bitskey Hajnal, a civil ombudsman feladatával meghatalmazott ügyvéd civil tapasztalatokkal is rendelkezik és rendszeresen vállal kábítószeres büntetőügyeket is, de legfontosabb célnak az alapvető jogok biztosa munkájának segítését tekinti. A rendszer hibáit megmutató problémás eseteken keresztül próbálja érvényesíteni a szakma és a megbélyegzett társadalmi csoport, a drogfogyasztók alapvető jogait.
