bíróság;emberölés;

- Megfojtotta, majd elásta a barátnőjét

Emberölés miatt tíz év börtönbüntetésre ítélte szerdán a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, aki 2013 áprilisában Tárnokon egy vita hevében megfojtotta, majd elásta az összeköltözést sürgető barátnőjét.

 Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője pedig a minősítés "erős felindulásban elkövetett emberölésre" történő megváltoztatásáért fellebbezett. A bíróság döntése értelmében a vádlott a jogerős ítélet megszületéséig előzetes letartóztatásban marad.      

A vádirat szerint a férfi - házassága mellett - hosszú évek óta szerelmi viszonyt folytatott a sértettel, akivel mind gyakrabban került konfliktusba, mert ígérete ellenére nem vált el, és nem költözött össze vele. 2013 áprilisában a nő felkereste az otthonában épp egyedül tartózkodó férfit, és ismét vitatkozni kezdtek az esetleges összeköltözésen. A szóváltás hevében a férfi egy kötéllel hátulról a kanapéra rántotta, majd megfojtotta a barátnőjét, ezután pedig igyekezett eltüntetni a gyilkosság nyomait.      

A holttestet egy zsákba tekerve levitte a tárnoki ház alagsorába, melynek megbontotta a betonaljzatát, majd elásta a nőt, s újra lebetonozta az aljzatot. A meggyilkolt barátnő táskáját, iratait elégette, az asszony ház előtt parkoló gépkocsijának pedig Tatabányán kibérelt egy garázst. A kocsi kulcsait elrejtette.    

 A sértett családja 2013. április 25-én jelentette be a nő eltűnését, ezért először közigazgatási, majd büntetőeljárás indult a történtek feltárására. Egy idő után a férfi nem fizette a garázs bérleti díját, így bukkantak rá a meghalt nő gépkocsijára, majd 2014 januárjában az elásott holttestre. 

A Ragyogj! Sztárja újra Magyarországon – David Helfgott november 10-én Budapesten ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.