menekültek;DK;

- Erőszakos terroristákról ír a "fideszes pártsajtó"

 A Demokratikus Koalíció azt követeli Orbán Viktor miniszterelnöktől és a fideszes politikusoktól, hogy ne hazudjanak az emberek szemébe, ne riogassanak nem létező terrorveszéllyel - közölte kedden a párt szóvivője.

Gréczy Zsolt, aki sajtótájékoztatót is tartott a témában, hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor és a "fideszes pártsajtó" hónapok óta arról beszél, hogy a menekültek között erőszakos terroristák is lehetnek. A politikus felhívta a figyelmet, hogy az Index nyilvánosságra hozta: a Terrorelhárítási Központ (TEK) Tudományos Tanácsának elnöke a TEK folyóiratában tavaly év végén megjelent tanulmányában azt fejtette ki, hogy az illegális migrációban nincs komoly terrorkockázat.

Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: nem ez az első alkalom, amikor egy illetékes szerv rántja le a leplet a fideszes hazugságokról. Példaként említette, amikor Pintér Sándor belügyminiszter jelezte, hogy a határt átlépő menekültek 98 százalékát kerítés nélkül is elfogják a hatóságok vagy amikor a rendőrség jelezte, hogy a menekültek nem érintettek bűncselekményben vagy erőszakos cselekedetben.

A DK szerint a TEK tanulmányát ismernie kellett a kormányzati politikusoknak is, amikor napról napra álltak ki "terrorveszélyről harsogva". A TEK tanulmánya továbbá azt írja: "megállapítható, hogy a bevándorlók sikeres integrációja jó befektetés a terrorizmus megelőzésében" - emelte ki. Az, hogy ez egy tavalyi tanulmány, csak azt erősíti meg, hogy Orbán Viktor és kormánya teljesen tudatosan készült fel arra, hogy nem létező veszélyekkel és kockázatokkal riogassa a magyar embereket - mondta a szóvivő.

Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap Újkenézen, ahol a korábbi képviselő-testület feloszlatta magát - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen jegyzői feladatokat ellátó Mezőladányi Közös Önkormányzati Hivatal vezetője.