karambol;Ceglédbercel;

MTI Fotó: Donka Ferenc

- Súlyosan sérült a teherautóba rohanó kocsi sofőrje (durva fotók!)

Egy teherautó pótkocsijának ütközött egy terepjáró, egy ember súlyosan megsérült a 4-es főút ceglédberceli szakaszán kedd reggel - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.

Csámpai Attila elmondta, hogy a személyautóban csak a sofőr utazott, aki az ütközéskor beszorult a roncsba, a ceglédi tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki. Állapota az első jelentések szerint súlyos, a helyszínen küzdenek az életéért.

MTI Fotó: Donka Ferenc

MTI Fotó: Donka Ferenc

Az autóalkatrészeket szállító teherautóban nem sérült meg senki. A burkolaton szétszóródott  roncsdarabok eltakarítása megkezdődött, a helyszínelés, illetve a műszaki mentés végéig a főút 60-as kilométere környékén forgalomkorlátozás van érvényben. Az Útinform közlése szerint Szolnok irányába csak egy sáv járható. 

Bűnszervezetben elkövetett pénzmosás és orgazdaság miatt folyik nyomozás a NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságán, miután májusban egy országos akcióban letartóztatták egy külföldiek irányította bűnözői csoport húsz tagját, akik illegális cigarettakereskedelemmel és Európában elkövetett bűncselekményekből származó euró szállításával foglalkoztak. Az ügynek már harminchárom gyanúsítottja van.