Elemi dolog, hogy minden verekedő fél mérlegeli ellenfele erejét. Az erőviszonyoknak ezt a kikémlelését, mint köztudomású, földerítésnek nevezi a katonai reglama.
A mostani háborúban a földerítés módja is nagyon változatos. Vannak frontok, ahol az ellenség erejét és mozgolódását az úgynevezett patrulírozások révén képtelenség volna megtudni. Ilyen a doberdói front is. Itt a járőrök révén való puhatolódzás kizárt dolog. Nemhogy 10—12, de egyetlen ember sem csinálhat itt az ellenség részéről esetleg észlelhető mozdulatokat. Mivel pedig az ellenség erejének kikémlelése nélkül még sincs háború, ezt a munkát itt röpülőgépekkel végzik.
A röpülősök teendője még földeríteni az ellenség tartalékát, annak mozdulatait, a trón nagyságát és a többi. Azt ugyan földerítés nélkül is jól tudják az olaszok, hogy a front mögött való területek, befelé jó három-négy napi járásra is, nyüzsögnek a haderő különféle nemeitől, de azért jönnek és „földerítenek". Viszont — mennek a mieink is. .
Az olaszok leginkább reggel jönnek. A reggeli nap gyöngébb fénye nekik kedvez a földerítésben, míg nekünk, akikkel szemben az olaszok nyugatra vannak, az alkonyat előtt való napfény kedvez az, eredményesebb munkához.
A földerítésnél izgalmasabb látvány nem igen képzelhető el. A földerítő, aki közben maga is halált oszt (amikor a fehér bombákat hányja lefelé, olyan, mintha egy mesebeli nagy madár folytonos tojómániába esett volna), állandóan a legrémesebb elpusztulás veszedelme közben végzi a munkáját.
Minden élvezetekkel és izgalmakkal garatig telt uraknak, akik már fitymálva mennek el Monaco izgalmas és aranymuzsikától hangos játékasztalai előtt, és akik talán már túlvannak a tigris-vadászattal járó szörnyűségeken és, a változatosság kedvéért jó volna ide ellátogatniok. Látnák, amint a griff-madár — így nevezi a baka a röpülősöket — 2000—3000 méternyi magasságban hasítja a levegőt és eközben a folyton dörgő ágyúkból a káprázatos szépségű fehér-piros felhőcskék százai képződnek körülötte, amelyekből természetesen nem az aranyat érő májusi eső, hanem gyilkos vasdarabok hullanák alá.
Kiskoromban — irtózva az árvaság keserű gondolatától — az apám vagy az édesanyám esetleges halálát és a mennyeknek országútján száguldó Illés próféta tüzes szekerét képzeltem el a legszörnyűbbnek. Most azonban a srapneltűzben való földerítést még ezeknél is rémesebb dolognak tartom. És még ezt az izgalmas játékot is lehet fokozni. Ez olyankor történik meg, amikor nemcsak a földrengető ágyúzást, a halálos nevetésű felhőcskéket, hanem az eltalált és lángbaborult „griffmadarat" és a belőle alázuhanó alakokat is látja az ember. Nemrégiben történt egy ilyen eset, amikor a mi ágyúink lelőttek egy röpülőgépet.
És hasonló esetek naponta érhetik a röpülősöket, de azért a földerítőszolgálat épp úgy el van látva, mint a legközönségesebb és semmi veszedelemmel nem járó lóitatás . . .
Népszava 1915. október 13.
