autók;lopott autók;orgazda;alvázszám;

FOTÓ: police.hu

- Negyven autót foglaltak le egy orgazdánál - Videó

Jelentős kárt okozó csalás, orgazdaság és egyedi azonosítójel meghamisítása bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást a miskolci rendőrkapitányság egy helyi férfi ellen, aki százmillió forintos nagyságrendben kereskedett bűncselekményből származó autókkal - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Dobi Tamás kifejtette: a nyomozás adatai szerint a 47 éves gyanúsított legalább 14 járműnek az alvázszámát manipuláltatta. Előfordult olyan eset is, hogy a miskolci férfi az eladásra átadott személygépkocsi ellenértékét nem fizette ki a tulajdonosnak. Hozzátette, a gyanúsítottnál tartott házkutatás során a rendőrök egyebek mellett nagy értékű gépkocsikat, illetve azok alkatrészeit, bélyegzőket és különféle okiratokat foglaltak le.

A nyomozás ez év márciusában kezdődött, annak eredményeként a rendőrség csaknem negyven személygépkocsit foglalt le az egyébként több legális vállalkozást is működtető gyanúsítottól - mondta Dobi Tamás. A miskolci rendőrkapitányság előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatására, amelyet ügyészi indítványra az illetékes járásbíróság pénteken el is rendelt.

Életveszélyesen megsérült egy fiatal férfi, akit csavarhúzóval szúrt meg egy 14 éves fiú Hernádkakon, a tettest elfogták.