tüntetés;Quaestor;

Szakács László, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője. MTI Fotó: Marjai János

- Hova tűnt a 150 milliárd? Így tüntettek a Quaestor-károsultak (fotók)

Ülősztrájkot tartottak a Quaestor károsultak az Igazságügyi Minisztérium épülete előtt, követelve azt, hogy a Quaestor-törvény szerint kártalanítsák őket. A Quaestor-törvény szerint 30 millió forintig kellett volna kártalanítania a károsultakat, ám a törvényt megtámadták az Alkotmánybíróságon. 

Ítélet hiányában pedig nem fizet a kormány, holott Trócsányi László igazságügyi miniszter leírta, és Répássy Róbert volt igazságügyi államtitkár pedig, Dr Szakács László kérdésére adott parlamenti válaszában kijelentette, hogy a Quaestor-törvény hatályos, függetlenül az Alkotmánybíróságra beadott kérelmektől."

A károsultak eddig csak a Befektetővédelmi Alaptól (Beva) kaptak kompenzációt, maximum 6 millió forintig. A Beva honlapján kiadott közlemény szerint az alap kötvénykibocsátásból finanszírozza a Magyar Nemzeti Banktól még júliusban felvett 110 milliárd forintnyi, 3 hónapos áthidaló kölcsönét. A kölcsönből 88 milliárd forintot fordított az alap a fiktív Quaestor-kötvényesek kártalanítására, a fennmaradó részt pedig a Buda-Cash és a Hungária ügyfelei kapják meg.

Kedden az is kiderült, hogy a Quaestor felszámolója, a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) csak azok ellen indít pert, akik Quaestor-kötvényeiket közvetlenül a vállalat engedélyének felfüggesztése előtt adták el.

Szakács László, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője. MTI Fotó: Marjai János

Szakács László, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője. MTI Fotó: Marjai János

Eközben Polt Péter, legfőbb ügyész visszautasította Varju Lászlónak feljelentését. A DK alelnöke azért tett feljelentést, mert szerinte Orbán Viktor a Quaestor bekövetkező csődjének tudtával – bennfentes információval visszaélve – menthette ki a csaló bróker barátjánál befektetett állami pénzeket. A DK közleményében megjegyezte, hogy aminek a gyanújával pár hete egy, a saját két millió forintját felvevő 77 éves budapesti hölgyet találtak meg a hatóságok, a hasonló, de 4 milliárd forint közpénzt kimenekítő minisztériumi akcióról hivatalos dokumentumban jelentik ki, hogy törvényes.

 A NATO új parancsnoki központokat hoz létre, mégpedig Magyarországon és Szlovákiában - jelentette be Brüsszelben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.