menekültek;bűnszervezetek;

- Leleplezték a menekült-iratokat hamisító bűnbandát

Migránsoknak okiratokat hamisító bűnszövetkezetet leplezett le a szervezett elleni román ügyészség, a hálózatot román állami intézmények hivatalnokai irányították - közölte szerdán a román vádhatóság.

Az ügyészség őrizetbe vette a Dambovita megyei népességnyilvántartó hivatal alkalmazottját, aki korábban az útlevélosztály vezetője volt, és annak egyik munkatársát. Őket azzal gyanúsítják, hogy munkaidő után személyi iratokat hamisítottak menekülteknek. A bűnszövetkezetnek a Moldovai Köztársaságban is voltak kapcsolatai. Az ügyészség szerint a két gyanúsított már 2012 óta folytatta a törvénytelen tevékenységet, a hamis okiratok segítségével főként afrikai menekültek utazhattak tovább az Európai Unióba.

Az ügyészség a két hivatalnok előzetes letartóztatásba helyezését kérte, erről a Dambovitai Törvényszék fog dönteni. A Digi24.ro hírtelevízió szerint Románia tranzitország volt a bűnszövetkezet szolgáltatásait igénybe vevő migránsoknak, akiket hamis meghívókkal vittek be Romániába. A bűnszövetkezet tagjai fiatal román nőket is meg akartak győzni, hogy pénzért cserében fogadjanak el hamis házasságot a menekültekkel, s így biztosítsanak látszólag törvényes feltételeket romániai tartózkodásuknak.

A román hivatalnokok főleg személyazonossági igazolványt, útlevelet, gépkocsivezetői jogosítványt hamisítottak, ezek egy részét éppen a lakosság-nyilvántartó hivatalban, a rendes munkaidő után készítették el. A bűnszövetkezetet Dumitru mellett egy kongói állampolgár irányította.

Nem jogerősen hat év hat hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Nyíregyházi Törvényszék szerdán azt a nőt, aki különböző ürügyekkel több mint 68 millió forintot kért kölcsön az egyik szerzetesrend főnöknőjétől, a pénzt azonban nem adta vissza.